A férfiak is szimulálnak az ágyban - egy kutatás szerint

- Írta: DÁ

Címkék: orgazmus
A férfiak is szimulálnak az ágyban - egy kutatás szerint

Nem kizárólag a nők hajlamosak megjátszani az orgazmust az ágyban, a férfiak körében is megesik, hogy csak tettetik magukat – derül ki egy friss felmérésből. Az eredmények tanúsága szerint a megkérdezett férfiak 25 százaléka már élt valami miatt ezzel a fogással – igaz, ez még mindig kevesebb, mint a nők körében mért 50 százalékos arány.

A kutatást a Kansasi Egyetem pszichológusai végezték közel 300 egyetemista korú férfi és nő megkérdezésével. Mivel a férfiak érthető okokból nehezebben tudják színlelni a kielégülést, mint a nők, az ő oldalukat eddig kevésbé vizsgálták a témában, így a kutatás akár úttörő jelentőségűnek is tekinthető.

A résztvevők gyakorlatilag száz százaléka szembesült már olyan helyzettel, amikor szexuális partnere tettette az orgazmust. További érdekesség, hogy mindez nem is feltétlenül a közösüléshez kötődött: a nők nem egészen 70 százaléka és a férfiak 85 százaléka észlelte csak aktus közben a szimulálást, és az eddigi élete során csupán pettingig jutott férfiak 10, illetve nők 19 százaléka már játszott meg saját bevallása szerint orgazmust. Ez alacsonyabb arány, mint a tapasztaltabbak esetében: azok körében, akiknek már volt részük közösülésben, a férfiak 28 és a nők 67 százaléka vallotta be, hogy folyamodott már hasonló átveréshez. A kutatás alapján a pszichológusok azt állapították meg, hogy a tettetés elsősorban a szexuálisan tapasztaltabbakra jellemző.

A felmérés természetesen igyekezett az okokra is fényt deríteni. A nők mintegy négyötöde a tettetés révén szerette volna elkerülni azt, hogy megbántsa partnerét, és a férfiak felének motivációja is ez volt. Esetükben ugyanakkor sokan válaszolták azt is, hogy azért döntöttek a színlelés mellett, mert tudták: nem lesznek képesek eljutni a csúcsra, vagy csupán számukra irreálisan hosszú idő alatt. Szintén magas volt azok aránya, akik úgy érezték, csak így vethetnek véget a szexnek kínos helyzetek nélkül. A nők 20 százaléka saját bevallása szerint azért is tettetett már orgazmust, mert úgy látták, partnerük időközben eljutott a csúcsra.

A kutatók azt szűrték le az eredményekből, hogy a rendszeres megjátszók fejében nagyjából hasonló forgatókönyv él egy szexuális élményről. Mindkét nem képviselői nyomást éreznek magukon a csúcsra jutás miatt, és általában azt tartják természetesnek, hogy a nő a férfi előtt vagy vele egyidőben éli át az orgazmust. Némelyek olyannyira nem képesek elszakadni e berögződésektől, hogy még az igazi kielégülés esélyét is ellökik maguktól annak érdekében, hogy „időben” játsszák meg magukat.

A tanulmány szerzői szerint számos problémához vezethet, ha a szex meghatározott célokkal rendelkező „előadássá” válik, legyen ez a cél az erekció, a közösülés vagy maga az orgazmus. „Újra kell definiálni a fogalmakat: a szexuális siker nem kizárólag a kielégülést jelentheti, hanem bármit, amitől a partnerek jól érzik magukat, és erősíti az adott kapcsolatot. Így az egész élmény teljesen más lesz”, áll a végkövetkeztetésben.