A férfiak sem védettek a HPV-vel szemben

A férfiak sem védettek a HPV-vel szemben

A humán papillómavírust általában a nők rémálmaként szokás emlegetni, és legtöbbször a méhnyakrák vonatkozásában ejtünk róla szót, pedig mindkét nemet fenyegeti.

A HPV nem egyetlen vírust jelent: a megbetegedésnek több mint százötven variánsa létezik, és ezek nem is feltétlenül ugyanolyan elváltozásokat okoznak. Egy csoportjuk bőrkinövéseket okoz a hüvelyben vagy a külső bőrfelszínen: ezek némelyike lehet fájdalmas, de akár csak tapintással érzékelhető is. Ezeknél jóval veszélyesebbek azok a vírusok, amelyek a méhnyakrák kialakulását okozzák. Mindezt nem szabad alábecsülni: a méhnyakrákos megbetegedések csaknem száz százalékát a humán papillómavírusra lehet visszavezetni. A vírusnak nagyjából öt olyan típusa létezik, amelyek esetében fokozott a rák kialakulásának kockázata, és olyanok is akadnak, amelyeknél egyáltalán nem jellemző, hogy daganatos megbetegedéshez vezetnének. A HPV szinte kizárólag szexuális úton terjed (nemcsak a „hagyományos” módon, hanem például orális szex útján is).

Könnyen gyógyítható
…amennyiben időben elkapják. Éppen ezért fontos a rendszeres méhnyakrák-szűrés, a vizsgálatok ugyanis már a rákmegelőző állapotokat is kimutatják. Korai stádiumban a méhnyakrákos esetek többsége viszonylag jól gyógyítható, ehhez tényleg csak arra van szükség, hogy időben észleljék a betegséget a szakemberek. Ha mindenki járna rendszeres szűrésre, szinte senkinek sem kellene meghalnia méhnyakrákban – bár már az is komoly eredménynek számít, hogy az ezzel összefüggő halálesetek számát az utóbbi évtizedekben sikerült drasztikus mértékben csökkenteni, épp a vizsgálatok általános elterjedése által. Az elsődleges rizikócsoportot a fiatalabb korosztály jelenti a nők körében, a változó kor után már nem jellemző a méhnyakrák kialakulása.

A férfiak is veszélyeztetettek
Óriási tévedés, hogy a humán papillómavírus csak a nőket veszélyezteti, éppen ezért az említett védőoltás a férfiak esetében is indokolt lehet. Az erősebb nem képviselőinél lassabban fejti ki hatását a HPV, ellenben náluk is komoly megbetegedésekhez vezethet: a húgyhólyag, a húgycső, a prosztata rákos elváltozását eredményezheti. Az igen gyakori prosztatarákos megbetegedések esetében nagyon sok esetben szintén a HPV áll a háttérben.

A védőoltás nem irtja ki a vírusokat
Létezik védőoltás a HPV ellen, ez azonban nem a vírusokat pusztítja el, hanem az általuk okozott betegséget védi ki, magyarán a rák ellen nyújt védelmet. Megakadályozza, hogy a vírusok bejussanak a laphámsejtekbe, és ott ennek következtében meginduljon a daganatos elváltozások kialakulása. Maga az oltás egyébként igen hatásos, és sokáig, két-három évtizedig kitart az általa nyújtott védelem nagy része.
 


Szakértőink

dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus



Bezár