A kutyatartás pozitív élettani hatásai

2018.10.05.

A kutyatartás pozitív élettani hatásai

Az ember legjobb barátai már régóta bizonyították, hogy pozitív hatással vannak életünkre. Sok tanulmány is számolt már be arról, hogy miért tesz jót a kutya az embernek. A következőkben olyan tudományosan bizonyított okokat soroltunk fel, hogy miért is jó és érdemes kutyával élni!  

Az ASPCA (American Society for the Prevention of Cruelty to Animals) becslése szerint 78 millió kutyát tartanak háziállatként csak az Egyesült Államokban. 

Az emberek és kutyák évezredek óta élnek együtt. Megadják a lehetőséget, sőt, megkövetelik, hogy többet foglalkozzunk magunkkal. Mind a fizikai, mind a mentális egészségünkre jó hatással vannak. Kutyáink boldogabbá tesznek minket, csökkentik a stresszt, és ez csak pár dolog a sok jótékony élettani hatás közül. A Medical News Today már korábban is beszámolt arról a kutatási eredményről, miszerint, egy kutya tartása, akár egyharmadával is csökkenti egy személy korai halálozásának kockázatát. A Cambridge-i MA Harvard Egyetem kutatói azt találták, hogy a kutyatulajdonosoknál alacsonyabb a szívbetegség kockázata is. 

Mozgásra bírnak minket!

Napi legalább kétszeri séta a kutyáddal. Serkenti a vérkeringést, erősíti a tüdőt, felfrissíti az agyat és segít a csontok és ízületek karbantartását.  További felmérések szerint, azok a kutyatulajdonosok akik rendszeresen sétálnak kedvencükkel, sokkal aktívabbak fizikailag, és szív és érrendszeri állapotuk is jobb, mint azoknak, akik nem sétáltatják rendszeresen háziállatukat. 

Kevesebb az esély az allergiára

A National Academy of Science szerint, azok a gyerekek, akik háziállat, kutya társaságában nőnek fel, kevesebb eséllyel lesznek asztmások vagy allergiások a porra vagy az állatszőrre. Ugyanis a kutya közelsége már idejekorán hozzászoktatja a gyermek szervezetét a különböző allergénekhez. 

Nem beszélve arról is, hogy a gyermek már korán megtanulja a felelősségérzet jelentőségét. Megtapasztalják, hogy milyen mikor egy másik élőlény életéért felelősek. 

Távol tartják a depressziót

Kifinomult érzékelésüknek és kommunikációs képességüknek köszönhetően a kutya jelenléte és társasága mentális egészségünkre is nagyon jó hatással van. Egy rossz, fárasztó nap után, vagy csak szomorú kedvünkben, jelenlétük képes felvidítani minket. Csökkentink a stresszhormonszintet és emellett a boldogság, nyugalom és szeretet érzetéért felelős oxitocin hormonokat szabadítanak fel szervezetünkben. 

A speciálisan képzett terápiás kutyák, nagyon hatékonynak bizonyultak a depresszió enyhítésében és mentális betegségben szenvedőknél is, mert társaságuk, képes enyhíteni az érzelmi fellángolásokat és az agressziót. És természetesen ne feledjük a segítő kutyák kiemelten fontos szerepét, akik látássérült vagy mozgássérült emberek életét segítik. 

Számtalan előnye lehet annak, ha befogadunk családunkba egy kutyát. Nagyon fontos természetesen, hogy ezt, csak alapos átgondolás, megfelelő életkörülmények és tudatos felelősségvállalás keretén belül tegyük, hiszen ők életük végéig számítanak ránk. 

Nemcsak játszópajtás egy gyermek életében, hanem lelki támaszt is nyújt. A mindennapi kihívások, a legnehezebb napok is könnyebbek, ha egy négylábú bundás megnyugtató közelsége, örökké csillogó tekintete és örömteli farokcsóválása vár minket hazaérve. 

https://www.medicalnewstoday.com