A petefészekrák világnapja

Május 8-án a betegségre figyel a világ

A petefészekrák világnapja

Budapest, 2013. május 8. A mai napon, a petefészekrák világnapján 17 ország 26 petefészekrák ellen harcoló szervezete hívja fel együttesen a figyelmet a betegség tüneteire és megelőzésére. A petefészekrák korai felismerése azért is rendkívül fontos, mert a tünetek alig észrevehetők, és a betegek többségénél csak előrehaladott szakaszában diagnosztizálható1. A nőgyógyászati daganatok közül a legtöbb haláleset okozója ez a betegség2.

A petefészekrák a nyolcadik leggyakoribb rosszindulatú daganatfajta. Évente negyedmillió nőnél diagnosztizálják a betegséget és közel 140 000 nő halálát okozza világszerte2. A statisztikák alapján a petefészekrákban szenvedő betegek mindössze 45%-ának van esélye az öt éves túlélésre, míg emlőráknál ugyanez a szám 89% körüli3,4. A petefészekrákra jellemző a téves diagnózis vagy a késői felismerés, hiszen tünetei és korai jelei egyáltalán nem tipikusak és nem könnyen felismerhetőek2. Ide tartozik a hasi puffadás, túlzott gázképződés, a szabálytalan menstruációs ciklus, étvágytalanság és fáradtság. A betegség kialakulásának kockázatát növeli, ha valakinek a családjában volt emlő- vagy méhrák5,6. Tudatosabb odafigyelés várható el azoktól a nőktől is, akik 50 év felettiek, nem szültek, vagy endometriózisban szenvednek7. Az előrehaladott petefészekrák esetén az elsőként alkalmazott kezelések (a műtét és a kemoterápia) gyakran nem akadályozzák meg a daganat kiújulását. Ezen okok miatt régóta szükséges volt a petefészekrákos betegek kezelésére egy új és hatásos kezelési módot találni, hiszen az elmúlt 15 évben nem állt rendelkezésre új terápia. A biológiai terápia az előrehaladott petefészekrák kezelésének új lehetősége. Jellemzően a kemoterápiával együtt alkalmazható és sok év óta végre egy új kezelési lehetőséget biztosít a petefészekrákos betegeknek.


„Mivel a tünetek nem típusosak, fontos, hogy a nők tudatában legyenek annak, hogy bizonyos jelek mögött akár petefészekrák jelenléte is megbújhat, ezért időben kérjenek szakorvosi segítséget. Ugyanis ha a betegség korán kerül felismerésre, jó eséllyel gyógyítható. ” – összegezte a betegség tünetegyüttesét Dr. Pete Imre, az Országos Onkológiai Intézet osztályvezető főorvosa.
„A korábban a Nemzeti Rákellenes Naphoz kapcsolódó „Az élet fészke-figyelj rá!” felhívó kampányon kívül a Petefészekrák Világnapján is beszélnünk kell erről a női daganattípusról, amelyről ma sajnos olyan kevés szó esik. A nőknek meg kell tanítani azt a tudatosságot, amivel a családjuk és gyermekvállalás érdekében a saját egészségükről gondoskodniuk kell” – hangsúlyozta a betegség kapcsán Prof. Dr. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke.
Európában 2008-ban 41 448 petefészekrákos halálesetet regisztráltak, ami az összes női daganatos halálozás 5,5%-a

Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai szerint a daganatos betegségek miatti halálozási sorrendben a hetedik helyen áll a betegség, hiszen a 2009-es adatok szerint 687 betegnél volt végzetes következmény a petefészekráknak8.


„Fontos, hogy tudjunk a Petefészekrák Világnapjáról. És az is lényeges, hogy a betegség ellen küzdő szervezetek összefogjanak és felhívják a média és az emberek figyelmét erre a ráktípusra és megelőzésére. Összefogásból ugyanis nagyszerű dolgok születnek, elég csak a mellrák elleni küzdelem utóbbi 15 évének sikerére gondolni. Most a petefészekrák ellen küzdelmen a sor! – mondta a világnap kapcsán Elisabeth Ross, a Petefészek Világnap nagykövete, a Kanadai Petefészekrák Elleni Egyesület ügyvezetője.


A május 8-i világnapon minden a betegségre való figyelemfelkeltésről, a tudatosságról, a tünetekről és a rizikófaktorok megismertetéséről szól. A világnap jó alkalom arra, hogy ezen a napon mindenki viselje a petefészekrák elleni küzdelmet szimbolizáló türkiz szalagot.

Magyar Rákellenes Ligáról:
A Magyar Rákellenes Liga 1990 óta vesz részt a magyarországi rákellenes küzdelemben. A Ligának országszerte 41 alapszervezete működik és közel 5000 fős tagsága van. A kiemelkedően közhasznú egyesület ismeretterjesztő programokkal, önkéntes és képző tanfolyamok szervezésével, tájékoztató kiadványokkal, pályázatok kiírásával járul hozzá a betegséggel szembeni harchoz. A Liga tagja a nemzetközi rákellenes küzdelem két nagy szervezetének: az UICC-nek (International Union Against Cancer) és a ECL-nek (Association of European Cancer Leagues).

Petefészekrákról:
A világon évente közel negyedmillió nő betegszik meg petefészekrákban. Ez a nyolcadik leggyakoribb rosszindulatú daganat. A kutatások szerint 70 nő közül egynél petefészekrák fog kialakulni élete során. A daganatos halálokok között a hetedik helyet foglalja el, ami kb. 140 000 asszony halálát jelenti évente. A nőgyógyászati daganatok közül a legtöbb halálért a petefészekrák felel.


Irodalmi hivatkozások:

1. Heintz APM, Odicino F, Maisonneuve P, et al. Int J Gynaecol Obstet 2006;95 (Suppl 1):S161–92
2. WHO, IARC GLOBOCAN, Cancer Incidence and Mortality Worldwide in 2008 at http://globocan.iarc.fr/
3. American Cancer Society. Cancer Facts and Figures 2007. Atlanta, American Cancer Society 2007
4. American Cancer Society. Breast Cancer Facts and Figures 2009-2010. Atlanta.
5. American Cancer Society. Cancer Facts and Figures 2007. Atlanta, American Cancer Society 2007
6. Gynecologic Cancer Foundation Ovarian Cancer Symptoms Consensus Statement. Last accessed
March 2011 at http://www.wcn.org/articles/types_of_cancer/ovarian/symptoms/index.html
7. Roett MA, Evans P. American Academy of Family Physicians (2009). 80(6):609-616
8. Nemzeti Rákregiszter adatai