Az idősebb nők is vágynak a szexre

2014.03.24. - Írta: DA

Az idősebb nők is vágynak a szexre

A kor előrehaladtával általánosságban egyre csökken a szexuális aktivitás, aminek több oka is van: az állandó partner elvesztése, egészségügyi problémák, illetve a romló életminőség egyaránt közrejátszanak benne. Az azonban meglepő lehet, hogy a nők többsége idősebb korában több szexre vágyik, mint amennyi megadatik neki.

Rengeteg nő marad szexuálisan aktív a menopauza után is, és többségük azt mondja: elégedett a szexuális életével, különösen ha házasságban vagy stabil kapcsolatban élnek. Ugyanakkor még az elégedetlenek több mint fele is arra panaszkodik, hogy túl kevés szexben van része, nem pedig az a gondja, hogy partnere túl sokat akar az ágyban – derült ki egy friss amerikai kutatásból. A felmérésben több mint 27 ezer 50 és 79 év közötti nő vett részt, akiknek életét öt-hét évig követték nyomon a szakemberek: 57 százalékuk több szexre vágyott, mint amennyiben része van a hétköznapokban, és mindössze 8 százalékuk számolt be arról, hogy sokallja partnere vágyait. A felmérés célja eredetileg egyébként az volt, hogy a különböző hormonkezeléses terápiák előnyeit és hátrányait vizsgálják a menopauza után álló nők esetében, ennek során tettek fel az alanyoknak kérdéseket a szexuális életük alakulásáról.

Már eleve azok aránya is folyamatosan magasabb volt a vártnál, akiknek volt része szexuális élményben a kérdésfeltevés előtti egy évben: a házasságban vagy párkapcsolatban élő idősebb nők 70 százaléka igennel válaszolt az ezt firtató érdeklődésre. Mindez természetesen egyre kisebb arányban jellemezte a felső korhatárhoz közelieket, az egyedül élőket, az alacsonyabb jövedelműeket, a magas testtömeg-indexszel rendelkezőket, illetve a különböző szív- és érrendszeri megbetegedésekkel vagy depresszióval küzdőket. Szintén igazi meglepetést jelentett, hogy az ösztrogén hormonpótló terápiában (HRT) részesültek körében nem mutatkozott jelentősen magasabbnak a szexuális aktívak aránya, mint azoknál, akiknél placebo-készítményeket alkalmaztak: vagyis hiába segítik a hasonló kezelések orvosolni az olyan problémákat, mint például a hüvelyszárazság, úgy tűnik, a szexuális életre és a szexuális vágyra önmagában nem gyakorolnak különösebb hatást. Mivel a vizsgált hölgyek jelentős része kapcsolatban élt, alighanem az évek során hozzászoktak, hogy az ágyban is megoldják a problémásabb helyzeteket, és nem változtattak jelentősen szexuális életükön, szokásaikon a klimaxszal felbukkanó nehézségek. A felmérés szerint a hüvelyszárazsággal szembesülő nők szexuális aktivitása egy szemmel sem volt alacsonyabb, mint azoké, akik nem találkoztak hasonló problémákkal. A szakemberek megállapítása szerint e tekintetben a szexuális élet is olyan, mint akármilyen más fizikai aktivitás: amennyiben az ember jó teniszjátékos akar maradni, rendszeresen kell teniszeznie. Ugyanez a szexre is áll.

Vagyis amennyiben kielégítő, rendezett szexuális életre vágyunk, törekedjünk minél gyakoribb együttlétekre!