Azonosították a telítettség érzéséért felelős gént

2017.03.02.

Azonosították a telítettség érzéséért felelős gént

Földigilisztában fedezték fel a gént, ami teltségérzetet vált ki, és segíthet megelőzni, hogy túlegyük magunkat. A koppenhágai egyetem kutatói szerint eredményeik felhasználásával a későbbiekben piacra kerülhet egy gyógyszer, ami csökkenti az étvágyat, viszont növeli a mozgás iránti vágyat.

A földigilisztában felfedezett gén az agy és a belek közötti jel ellenőrzésében vesz részt, de hasonlót találtak az ember génállományában is.

A kutatók azt gondolják, ez állhat az evés utáni alvásigény hátterében is, ami csak akkor jelentkezik, ha a test elég zsírt raktározott el.

Roger Pocock professzor, a kutatás vezetőjének nyilatkozata: „Ha az állatok rosszul tápláltak, keresnek magunkat élelmet a környezetükben. Ha jól tápláltak, erre nincs szükség, és ha teljesen elteltek, akkor alvásszerű állapotba kerülnek. A földigiliszták egyébként remek modellállatok, hiszen nagyon sok közös génjük van az emberrel, így az anyagcsere-folyamatok és a humán betegségek megértéséhez is közelebb juthatunk.”

Csak Angliában a nők 58%-a és a férfiak 65%-a túlsúlyos vagy elhízott.

A kutatás eredményei elvezethetik a tudományt egy alternatív irányba, amellyel az emberek kezébe adhatnak egy módszert, aminek segítségével karcsúak maradhatnak, maradhatunk.


Forrás: independent.co.uk

 

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Buhály Mónika dr. Buhály Mónika gyógyszerész
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus




Ön hova utazna szívesen nyaralni?







Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár