Egy bolíviai nép nem szívbajos

2017.03.23.

Egy bolíviai nép nem szívbajos A világ legegészségesebb szívvel rendelkező emberei a Bolívia erdeiben élő tsimane népe. Egy tanulmány azt állapította meg róluk, hogy körükben gyakorlatilag egyáltalán nem létezik az érelzáródás betegsége. Tudósok döbbenten nyilatkozták, hogy ilyen néppel még nem találkoztak, és érdemes alaposabban körülnézni a házuk táján.

Az Amazonas esőerdeiben, a Maniqui folyónál körülbelül 16 ezer tsimane él, akik vadászattal, halászattal és mezőgazdasággal foglalkoznak. Életmódjuk hasonlóságot mutat azzal a civilizációval, amely több ezer évvel ezelőtt lakott a földön.

Tudósok és orvosok több alkalommal keresték fel a lakóhelyüket, többnyire vízi úton, kenukkal jutottak el hozzájuk. A következő megállapításokra jutottak:

Táplálékuk 17 százaléka vaddisznó- és vízidisznóhúsból, 7 százaléka különféle halakból, például harcsából áll. A többi eleséget saját maguk termesztik a földjeiken: riszt, búzát, útifüvet, édes gyökereket. Nagymértékben fogyasztanak gyümölcsöket és magvakat. Külön érdekesség, hogy kalóriaszükségletük 72 százalékát szénhidrátokból nyerik, míg az Egyesült Államokban ez az arány 52 százalék.

A szánhidrátok fogyasztásának magas aránya azt is bizonyítja, hogy az előfeltevésekkel ellentétben a szénhidrát nem egészségtelen. Kiemelkedő a fizikai aktivitásuk. Egy férfi naponta átlagosan 17 ezer, míg a nők 16 ezer lépést tesznek meg. Még a 60 éven felüliek is 15 ezer lépésre képesek. Csak összehasonlításul: más országokban a legtöbb embernek az is gondot okoz, hogy napjában 10 ezer lépést gyalogoljon. Az érelmeszesedés lényegében nem létezik tsimane népe körében. 705 embert vizsgáltak meg: egy 45 évesnél jele sincsen érelzáródásnak, míg Amerikában az ilyen korú lakosság 25 százalékánál tapasztalható ez.

Megnézték, hogyan áll a helyzet a 75 éves korosztályban: nos, tsimane népének kétharmada mentes az érelmeszesedéstől, az amerikaiak 80 százaléka viszont már szenved ettől.       

Az egészséges életmód annak is betudható, hogy tsimane népe kis közösségekben, szoros barátságokban élik az életüket. Pozitív életszemléletük erőt ad a napi tennivalóik elvégzésében. Míg a nyugati civilizáció emberét körülveszik a különféle technikai eszközök, lényegében leszoktatták a fizikai aktivitásról és arról a szociális együttműködésről, amely egy őserdő lakóit összetartja, és egészségesebb életre ösztönzi.


Forrás: BBC