Egy nő, aki nem felejt

2017.05.23.

Egy nő, aki nem felejt

A Brisbane-ben élő 27 éves Rebecca Sharrock arról nevezetes, hogy élete minden napjára, napjainak egészen apró részleteire is pontosan képes visszaemlékezni. Ráadásul nemcsak a vele megtörtént eseményeket tudja jól felidézni, hanem olyan apróságokat is, amelyek egy-egy pillanatban körülvették.

A fiatal nő azon kevesek közé tartozik, akiknek a memóriája egészen páratlan, de ez nem feltétlenül jó. A világon 80 hasonló embert ismer a szakirodalom.

Rebecca Sharrock 12 éves korában fedezte fel, hogy minden vele kapcsolatos korábbi eseményre hihetetlen módon emlékezik. Felidézte például, hogy kislányként a szülei az autójuk első ülésébe helyezték, és ott fényképeket készítettek róla. Arra is emlékezett, hogy az autó üléseinek milyen színű volt a huzatja, és milyen más tárgyak voltak még a kocsiban. Az összes korábbi játékainak nevét, formáját, színét is precízen leírta. Felidézte első születésnapjának ünnepségét, amikor édesanyja egy szatén ruhába öltöztette, ő pedig sírt, mert nem tetszett neki az öltözék. Egyre mondogatták neki, hogy ne sírjon, mert ez a nap csak róla szól, és a vendégek ölelgették, de vigasztalhatatlan maradt.

„Beszélni még nem tudtam, pedig nagyon szerettem volna elmondani a szüleimnek, mennyire rémisztő az a Minnie névre hallgató játékegér, amelyet ajándékba kaptam. Borzalmas ábrázata volt. Próbáltam volna mondani, mennyire nem tetszik, ehelyett csak bömböltem, és elhajítottam magamtól a játékot.”


Máskor elmesélte, hogy mik történtek, amikor megszületett a kétéves húga. Ahogyan cseperedett a kistestvére, úgy kellett megosztania vele a játékait, a szülei pedig a kinőtt ruháit adogatták oda neki. Később blogot kezdett vezetni az életéről, amelyben leírta, hogy a Harry Potter könyvek minden részletét fejből ismeri, akár szó szerint is felidézi a mondatokat.
   
„Életem minden apróságára emlékszem, s minden alkalommal újra átélem érzelmileg, amik velem megestek” – mondta Rebecca Sharrock. Most két olyan kutatásban vesz részt, amelyben az orvosok azt vizsgálják, hogyan működik az agy. 


Forrás: Daily Mail