Egyedülálló nők gyermekvállalása

2012.01.20. - Írta: Higi Vera, Dr. Süli Ágota

Egyedülálló nők gyermekvállalása

Napjainkban a tapasztalatok alapján egyre későbbre tolódik a nők gyermekvállalása. A jelenséghez az is hozzátartozik, hogy sokan a negyvenedik életévükhöz közeledve is azért vállalnak gyermeket, mert úgy érzik, hogy egyszerűen nem várhatnak tovább egyre hangosabban ketyegő biológiai órájuk miatt. A képet tovább árnyalja, hogy sokszor ez az időszak akkor következik be, amikor a nő egy válást követően egyedülálló, vagy akár már régóta nem talál olyan párkapcsolatot, amelyben úgy érezné, hogy biztonsággal szülhetne gyermeket. A jelenségről a Versys Clinics Humán Reprodukción Intézet szakembereit kérdeztük.

„Nagyon sokszor tapasztalom azt, hogy olyan egyedülálló nők keresnek fel engem, akik a 30-as éveik végén, vagy akár a 40-es éveik elején járnak. Ezek a nők általában sokszor megrémülve lépnek be a rendelőm ajtaján, hiszen azt tapasztalják, hogy az életükben karrier szempontjából már mindent elértek, ugyanakkor nincs párjuk, és a gyermekvállalásra már csak nagyon rövid idejük maradt. Ennek a jelenségnek a hátterében számos ok húzódhat, ami sok kérdést is felvet. Általában a közös munkát azzal kezdjük, hogy körbejárjuk, hogy miért alakult így az életük és mi az oka annak, hogy nem találtak még olyan partnert, akivel gyermeket tudtak volna vállalni? Ha ezekre a kérdésre választ találunk, akkor sokszor már magától megnyílik az út egy új párkapcsolat számára ” – számol be a jelenségről Dr. Süli Ágota pszichoterapeuta.
A közös munka során tehát a szakemberek általában igyekeznek fényt deríteni annak okára, hogy miért alakult úgy a hozzájuk forduló nő élete, hogy nincs biztos párkapcsolata. A terápia akár hosszabb időt is igénybe vehet, azonban jelentősen megkönnyítheti a következő életszakaszt, ha sikerül tisztázni a felmerülő kérdéseket.
„Az egyik legfontosabb kérdés a gyermekvállalás szempontjából a másik iránt érzett bizalom kiépítése. Ez egy különösen nehéz és aktuális téma, hiszen a válás egyre gyakoribb napjainkban, ezért a bizalom kiépítése is egyre több nehézségbe ütközik. Ennek hátterében fontos szerepet játszik, hogy sokakat egyedülálló szülők nevelték fel, ezért nincs érzelmi tapasztalatuk arra vonatkozóan, hogy miként lehet egy jól működő kapcsolatban gyermeket nevelni és közösen túljutni a nehézségeken. Mivel az elsődleges szülő kapcsolatból érzelmi élményként az marad meg sok gyermek számára, hogy a két legfontosabb ember nem képes megoldani a problémákat, és ezért elhagyják egymást, ezért felnőttkorba lépve a házasság felépítése is sokkal kockázatosabb vállalkozásnak tűnhet. A karrier azonban napjainkban már sok nő számára egy olyan terepet jelent, ahol megélhetik sikerességüket, és kompetensnek érezhetik magukat, azonban elfordul, hogy ezt a magánéletbe nem sikerül átültetni” – teszi hozzá Higi Vera, az intézet pszichológusa.
„Éppen ezért fontos a terápia során, hogy körbejárjuk, hogy mit jelent az egyedülálló nő számára a házasság? Sokan ugyanis értetlenül állnak azelőtt, hogy egyedülállóak maradtak, hiszen látszólag minden vágyuk az, hogy megtalálják életük párját. A közös munka során azonban gyakran fény derül arra, hogy rejtett félelemmel küszködnek. Érdemes tehát tisztázni, hogy mit jelent számunkra egy tartós érzelmi kapcsolat? Függőségnek élik meg, vagy képesek megteremteni a bizalmat és kialakítani az egyensúlyt? Rá tudják bízni magukat a másikra, vagy mindent egyedül szeretnének megoldani? Sokszor azt látom ugyanis, hogy ott ül velem szemben egy „macho nő”, aki a munkája terén kompetens, azonban a magánéletében végtelenül egyedül érzi magát. Egy ilyen nőnek azt is meg kell tanulnia, hogy hogyan tudja megengedni, hogy a jövendőbeli párja meg tudja élni mellette a férfiasságát. Így az elsődleges célja a közös munkának, hogy ezeknek a nőknek sikerüljön megnyílni egy új párkapcsolat irányába. Ez a jövendőbeli gyermek számára is egy fontos cél, hiszen manapság már megoldható ugyan, hogy valaki egyedül szüljön, azonban egy gyermeknek igenis szüksége van apára és anyára is. Ez nemcsak az érzelmi és az anyagi biztonság miatt is szükséges, hanem azért is, mivel csak egy férfi képes arra, hogy apai modellt nyújtson a gyermeke számára” – tudhattuk meg Higi Verától.