Én, József Attila

Két felvonás, két szerelem

2012.02.13. - Írta: Cultura

Én, József Attila

Akadnak olyan különös pillanatok az emberiség történetében, amikor zseni születik. 1905. április 11. ilyen pillanat volt, ezen a napon született József Attila. A költő verseire írt, életének sorsdöntő epizódjait musical formájában mutatja be a Madách Színház.

József Attila méltatlanul rövid élete korántsem jelenti, hogy életműve befejezetlen maradt volna. Harminckét évét olyan teljességgel élte, mintha tudta volna, hogy neki csupán ennyi adatott.

Nekünk, szerencséseknek ezúttal sokkal több jut Attilából, mert a Madách Színház új musicalja az egyik legnagyobb magyar költő életének sorsdöntő fordulatait eleveníti fel és varázsolja színpadra. A darabban felidézik József Attila életének első és utolsó szerelmét – Vágó Mártával és Kozmutza Flórával. Megelevenedik a 20-as és 30-as évek budapesti irodalmi élete, a barátság Illyés Gyulával és tanúi lehetünk a nagyszerű József Attila versek születésének.

Én, József Attila (Attila szerelmei) címmel József Attiláról szóló zenés játékot tűz műsorra a Madách Színház. A költő verseire írt, életének sorsdöntő epizódjait musical formájában bemutató mű zenéjét Vizy Márton, szövegét Tóth Dávid Ágoston írta, az előadást Szirtes Tamás és Szente Vajk rendezte.

Két felvonás, két szerelem

A darab József Attila első és utolsó, Vágó Márta és Kozmutza Flóra iránti szerelméről szól, a két felvonás e két szerelem története, amelyen keresztül a kort, az akkori irodalmi életet is felidézik. A kettős szereposztásban József Attilát Nagy Sándor és Posta Victor, Vágó Mártát Balla Eszter és Muri Enikő, Kozmutza Flórát pedig Krassy Renáta és Polyák Lilla alakítja.

Ahogy beszámoltunk róla, Szirtes Tamás korábban az előadásról elmondta: a színpadon kizárólag József Attila-versek hangzanak el megzenésítve, ezeket a verseket formálják szituációvá. A rendező kiemelte, hogy a produkciót komoly kutatómunka előzte meg: miközben fiktív történetet mondanak el, szeretnének hitelesek lenni. A darabot az irodalmi élet valóságos szereplői ihlették, de a színpad igényei és az alkotók szándéka árnyalta a karaktereket.

A színpadi adaptáció számos, József Attilával kapcsolatos kérdéssel, életének titkaival foglalkozik. Az előadás létrehozását komoly kutató- és műhelymunka előzte meg, szereplők valósak, a történet azonban fiktív. “Azt akarjuk igazolni, hogy a József Attila-versek olyan drámai erővel bírnak, mint akár a Shakespeare-drámák” – fogalmazott a rendező. Különleges, titokzatos és csodálatos életről van szó, amely hosszú időre meghatározta a magyar irodalmat, a közgondolkodást – mutatott rá, hozzátéve, hogy a feladat rendkívüli elvárásokat támasztott az alkotók felé. A költőről szóló zenés játék a Madách Színház musicalpályázatának egyik darabja volt, az előadással tehetséges fiataloknak adnak lehetőséget a bemutatkozásra.

A darab választásakor cél volt az ismeretterjesztés is, mivel köztudott, hogy a mai fiatalok kevés verset olvasnak, kevesen ismerik a költő műveit. Kiemelte, hogy a zene olyan katalizátor, amely azokhoz is eljuttatja ezeket a verseket, akik egyébként nem vennék a kezükbe József Attila műveit.

A címszerepet Nagy Sándor és Posta Victor alakítják, Vágó Márta szerepében Balla Eszter (videónkon) és Muri Enikő látható, míg Kozmutza Flóra Krassy Renáta és Polyák Lilla lesz. A további közreműködők Barát Attila, Nagy Balázs, Pusztaszeri Kornél, Dobos Judit, Laklóth Aladár, Sándor Dávid, Barabás Kiss Zoltán, Imre Sebastian, Bereczky G. Zoltán, Németh Gábor, Kiss Ernő Zsolt, Wégner Judit, Baranyai Annamária, valamint a Madách Színház Tánckara.

Forrás: www.cultura.hu