Endometriózis, korunk pestise

2013.01.28. - Írta: Versys Clinics

Endometriózis, korunk pestise

Az endometriózis egyike a legrejtélyesebb betegségnek, és még megbecsülni se tudjuk, hogy Magyarországon hány nő szenved tőle. A betegség tünetei közé tartozik, hogy komoly fájdalommal jár a menstruációt megelőző, illetve a menstruáció alatti néhány nap, ami jóval erősebb, mint a „szokásos” menstruációs görcs. Emellett sok esetben a szexuális együttlétet is fájdalom kíséri, de a tünetek között fáradékonyság, menstruáció során fájdalmas bélmozgások, deréktáji fájdalmak, hasmenés vagy székrekedés, combba, derékba sugárzó fájdalom, illetve esetenként egyéb tünetek, sőt akár teljes tünetmentesség is előfordulhat. A tünetek sokszínűsége mellett a diagnosztikát nehezíti, hogy egyértelműen csak laparoszkópiával, vagyis hastükrözéssel járó szövettani mintavétellel lehet igazolni a betegség jelenlétét.

Dr. Vereczkey Attila, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet Minimál-Invazív Endoszkópos Sebészeti centrum vezető főorvosa szerint az endometriózisnak sokkal nagyobb jelentősége van, mint amennyire az érintett betegek tudomással bírnak. Az endometriózis felismerése világszerte átlagosan 6 év, 8 orvos, ami azt jelenti, hogy a páciens 6 évig jár különböző szakemberekhez, míg végül a valós betegségére fény derül. Ez a szám megdöbbentette a tudományos világot, hiszen a diagnosztikai eszközök egész tárházával rendelkeznek a szakemberek, mégis az endometriózis legpontosabb diagnózisa a műtéti beavatkozás, például a laparoszkópia.

Kialakulásának okai még nem bizonyítottak egyértelműen, azonban számos teória létezik. A szakemberek egy része szerint a menstruáció során a menstruációs szövettörmelék a petevezetőkön keresztül a hasüregbe jut vissza, ott megtapad a hashártyán, és növekedésnek indul, míg mások genetikai okoknak tulajdonítják az endometriózis kialakulását. Az újabb elméletek szerint a nők embrionális korából származó szövetmaradványok felelősek az endometriózis kialakulásáért, azonban egyértelműen még egyik elméletet sem sikerült igazolni.

Az endometriózisban szenvedő páciensek számára talán a legfontosabb kérdés, hogy miként gyógyítható ez a betegség? Sajnos ahogy a tünetek sokszínűsége is mutatja, maga a betegség egy igen sorszínű kórkép, ezért egyelőre még nincs olyan gyógymódja, amely mindenki számára teljes gyógyulást biztosítana. A kezelési módok közé tartozik a hormonkezelés, az endoszkópos sebészeti beavatkozás, illetve sokszor a terhesség vállalása is megoldást jelenthet. Ez utóbbinál sokszor maga a meddőség jelenti a problémát, illetve a fájdalmas endometriózis akár már fiatal korban is jelentkezhet, amikor a gyermekvállalás még nem aktuális.

Összességében elmondható, hogy az endometriózishoz sokszor olyan magas fájdalom és emocionális stressz társul, amely az életminőséget jelentősen ronthatja, rányomhatja a bélyegét a munkára, párkapcsolatra, illetve a hétköznapokra is, emellett szintén fontos veszélye, hogy akár meddőséget is okozhat. Éppen ezért fontos a páciensek tudatossága is, vagyis ha menstruációjuk szinte elviselhetetlen fájdalommal jár, mindenképpen érdemes felkeresniük egy specialistát, aki segít tüneteik feltérképezésébe, és a lehető leghatékonyabb megoldás megtalálásába.

A betegséggel kapcsolatban nemrégiben új hírek is napvilágot láttak. Az elismert tudományos folyóirat, a The Lancet Oncology napjainkban számolt be arról, hogy az endometriózisban szenvedő nők három petefészekrák típusban is veszélyeztetettebbek, mint az egészséges populációba tartozó társaik. Az Ovarian Cancer Assiociation Consortium pedig felhívta a figyelmet arra a riasztó tényre is, hogy azoknál a nőknél, akiknél endometriózis szerepel a kórtörténetben, háromszor nagyobb az úgynevezett világos sejtes rákos megbetegedés, több mint kétszer olyan gyakori az endometrioid rákos megbetegedés, valamint kétszer olyan gyakori a jól differenciált szerózus petefészekrák kialakulásának esélye.

Marie Lou Ballweg, az Endometriosis Association elnöke szerint mindenképpen érdemes az endometriózisban szenvedő nőknek minél alaposabban tájékozódni betegségük mellett a petefészekrákról is annak érdekében, hogy felismerjék az esetlegesen jelentkező tüneteket, és erről azonnal tájékoztatni tudják kezelőorvosukat. Az endometriózis tünetei ugyanis lehetnek a petefészekrák tünetei is, beleértve a székrekedést, felfúvódást, bevizesedést, fájdalmat, hasi duzzadást, gyakori vizelési ingert, hányingert, valamint hasi diszkomfort érzést is.
A Társaság szerint 89 millió nő szenved világszerte endometriózisban, ezért a megfelelő odafigyelés és tájékoztatás kiemelkedő fontosságú.

Dr. Ács Nándor, a Semmelweis Egyetem docense és szülész-nőgyógyásza szerint az endometriózis előfordulási gyakorisága valószínűleg nem nagyon változott az elmúlt évtizedekben, inkább arról van szó, hogy jóval több esetre derítünk fényt, mint korábban. Ez a pontosabb diagnosztikus és operatív lehetőségek megjelenéséből, illetve a meddő párok korszerű kivizsgálásából adódik. Az is igaz persze, hogy az endometriózis legjobb ellenszere a terhesség hormonális hatása. Sajnos ma az első terhesség vállalása nagyon sokszor későre tolódik, így a terhességi hormonális változások elmaradása miatt az endometriózis kialakulásának esélye is nő.


Az endometriózis elsődleges kezelése a megfelelő gyakorlattal rendelkező nőgyógyász által, jól felszerelt centrumban végzett műtét. Az első műtét sikere dönti el lényegében a beteg későbbi sorsát. Ha a műtét megtörtént, és gyógyszeres kezelésre van szükség meddőség, vagy alhasi panaszok miatt, akkor egyrészt injekció kúra jöhet szóba, másrészt tablettás terápia is rendelkezésünkre áll. Az adott beteg kórképe, és tünetei döntik el, hogy melyik lehetőséget érdemes választani. Az endometriózis szülészeti kockázattal lényegében nem jár, ha már megfogant a terhesség, akkor a terhesgondozás és a szülés is ugyanúgy történhet, mint endometriózisban nem szenvedő nőknél. Az endometriózis esetén valóban fontos a beteg gyógyulása szempontjából, hogy lehetőleg már a műtét is, de a gyógyszeres kezelés még inkább az 5 endometriózis centrum valamelyikében történjék.


A Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet minden endometriózisban szenvedő nő számára ingyenes konzultációs lehetőséget biztosít 2012. április 30- ig. Bejelentkezés telefonon lehetséges a klinika honlapján látható telefonszámon.

Következő héten e cikk folytatásában egy endometriózisban szenvedett hölgy sikertörténetét olvashatjuk.