Gyógyír az apróbb kellemetlenségekre a káromkodás

2011.04.27. - Írta: DÁ

Gyógyír az apróbb kellemetlenségekre a káromkodás

Nyugodtan hagyjuk kiszaladni a szánkon azt a pár csúnya szót, ha legközelebb beverjük a lábujjunkat, vagy a szeg helyett az ujjunkra ütünk a kalapáccsal: angol kutatók bebizonyították, hogy amennyiben nem visszük túlzásba, néhány nyers kifejezés enyhítheti a fájdalmat. Akik csupán ritkán használnak trágár szavakat, azok esetében egészen pontosan négyszer hatékonyabbnak bizonyult a „módszer”, mint a rendszeres káromkodóknál.

Az angliai Keele Egyetem pszichológusai szerint a káromkodás fájdalomcsillapító hatású endorfinokat szabadít fel a szervezetben: a test reakciója ebben az esetben egészen hasonló ahhoz, mint ahogyan az érzékelt fenyegetés vagy veszélyhelyzet hatására viselkedik.

A kutatók két csoportra osztották a vizsgálatban résztvevő felnőtteket. Az egyik csoport olyanokból állt, akik naponta átlagosan tíznél kevesebb vulgáris kifejezést használtak, míg a másikban azok kaptak helyet, akik ennél sokkal kevésbé kötnek féket a szájukra a hétköznapokban. Minden résztvevőt megkértek, hogy válasszák ki azt az öt szót, amiket a leginkább használnának, miután véletlenül az ujjukra ütnének egy kalapáccsal, és ezek közül az első helyen szereplőt alkalmazták a kísérletben.

A résztvevőknek ezután jéghideg vízbe kellett dugniuk a kezeiket, és egészen addig ott tartani, amíg csak bírták. Eközben először egy nem trágár szót kellett ismételgetniük, majd a második körben a kiválasztott káromkodást. Az alanyok szívverését mindkét esetben megvizsgálták a kísérlet előtt és után is, végezetül pedig azt kérték tőlük, mondják meg, mikor éreztek nagyobb fájdalmat.

Az eredmények szerint akik kevesebbet káromkodnak, átlagosan 45 másodperccel bírták tovább a kényelmetlen feladatot szitkozódás közben, mint amikor nem önthették vulgáris szavakba fájdalmukat. A rendszeres káromkodók esetében ez az eltérés mindössze 10 másodperc volt. A vizsgálatok szerint a válogatott szidalmak mindkét csoportban megemelték a szívverést és a fájdalomküszöböt, és maguk az alanyok is úgy érezték, hogy a próba jóval elviselhetőbb volt, amikor átkozódhattak közben.

A tanulság mindebből annyi, hogy amennyiben belerúgunk valami keménybe, netán bevágjuk a könyökünket, néhány veretes káromkodás ténylegesen segíthet a továbblépésben. Mindennek azonban csak akkor láthatjuk tényleges hasznát, ha egyébként a mindennapokban nem trágárkodunk folyamatosan. A kutatók emellett kiemelik, hogy a kísérlet szerint a nők profitálhatnak a legtöbbet a sajátos módszerből, aminek egyszerű oka van: a férfiak száját sokkal gyakrabban hagyják el vulgáris kifejezések.