Húsz millióan nem mozognak Nagy-Britanniában

2017.04.11.

Húsz millióan nem mozognak Nagy-Britanniában

Nagy-Britanniában mintegy 20 millióra becsülik azoknak a számát, akik gyakorlatilag semmiféle fizikai aktivitást sem végeznek – tette közzé jelentésében egy szívbetegségekkel foglalkozó brit alapítvány. Az inaktív életmód növeli a szívbetegségek kockázatát, ráadásul évente legalább 1,2 milliárd fonttal terheli meg a Brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálatot (NHS).

Harriet Mulvaney 44 éves korában kapott szívinfarktust, s akkor határozta el, hogy változtat az addigi életén. Korábban azt hitte magáról, hogy elegendő az a fizikai teljesítmény, amelyet végez. A nő korábban személyzeti tanácsadóként dolgozott, és hétköznapjai abból álltak, hogy naponta egy órát vezetett a munkahelyére, ahol tíz órán át ült. Otthon a szokásos teendőit látta el, amikről azt gondolta, hogy éppen eleget mozog, de súlyosan tévedett. A legtöbb nő tévedése az, hogy a háztartási munkák elégségesek a jó kondíció fenntartására.
 
A jelentésből kiderül, hogy a nők jóval kevesebbet mozognak, mint a férfiak. Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy 11,8 millió nő számít inaktívnak, a férfiak száma pedig 8,3 millió. Az „inaktív” fogalmába az egészségügyi kormányzat által meghatározott irányelvek a meghatározóak. A mérsékelt fizikai aktivitást végzők körébe tartoznak, akik hetente legalább 150 percet töltenek könnyebb testmozgással, míg a komolyabb fizikai aktivitást azok érik el, akik hetente minimum két alkalommal megerőltetőbb tevékenységgel edzik magukat.
 
Az irányelvek útmutatást adnak arról, hogy miféle tevékenységek számítanak mérsékelt vagy erőteljesebb mozgásnak, illetve konkrétan milyen testgyakorlatokat javasolnak. A heti 150 perces könnyebb mozgás elérhető tempós gyaloglással, kerékpározással, vízi vagy szárazföldi aerobic gyakorlatokkal, túrázással, fűnyírással, gördeszkázással, röplabdázással, kosárlabdázással. Hetente minimum két alkalommal kell erőteljesebb testmozgást végezni, hogy a kondíció még jobb legyen.
 
A javasolt mozgásformák:

Kocogás, tempós úszás, kerékpározás hegynek felfelé vagy sík terepen gyorsan, futball, rögbi, jégkorongozás, harcművészetek, talajtorna. Továbbá keményebb kerti munkák, fekvőtámaszok, felülések, jóga.     
 
 
Forrás: BBC