Kísérlet a betegek jobb tájékoztatásáért

2010.07.30. - Írta: Annals of Internal Medicine

Kísérlet a betegek jobb tájékoztatásáért

A betegek és az orvosok kommunikációját kívánja javítani az az Amerikában folytatott kísérlet, amely során a betegek betekinthetnek az őket gyógyítók feljegyzéseibe. Noha az Egyesült Államokban 1996 óta törvény biztosítja a jogot arra, hogy az ápoltak szabadon megnézhetik kórlapjukat és a róluk készült egyéb iratokat, ezzel eddig ritkán éltek. Az internet segítségével azonban egyszerűbbé válhat az adatokhoz való hozzáférés, illetve nőhet a hajlandóság arra, hogy a beteg utánanézzen orvosa feljegyzéseinek. Saját jelszavával rögtön megtekintheti, hogy például mennyi a koleszterinszintje, milyen elváltozásokat állapítottak meg nála. Időt spórol meg azzal, hogy nem kell személyesen megjelennie, vagy telefonálgatnia. Gondot okozhat ugyanakkor a rövidítések, orvosi szakszavak megértése; az orvosnak pedig különösen tapintatosan kell fogalmaznia, amikor például az ápolt szexuális életére, túlsúlyára tesz észrevételt, vagy éppen a daganatos betegség tüneteit rögzíti.