Mi történik, ha nem alszunk?

Mi történik, ha nem alszunk?

Ha az ember keveset alszik, elnyűttnek néz ki és kedvetlen lesz. Ezt nemcsak az alvással foglalkozó tanulmányok mutatják ki, hanem maguk az érintettek is meggyőződhetnek róla. Az alváshiánynak azonban egyéb mellékhatásai is lehetnek, amelyek különféle betegségekhez vezethetnek.

Tina Sundelin, a stockholmi Karolinska Intézet kutatója azt vizsgálta, milyen hatása van annak, ha az ember két éjszakán át csak négy-négy, vagy csupán összesen négy órát alszik. Arra is kíváncsi volt, hogy 31 órás ébrenlét után milyen elváltozások figyelhetőek meg a vizsgálatban résztvevő személyeken. Az eredmény egyáltalán nem volt meglepő.

A kialvatlanságtól meggyötört ember arca nem nyújtott vonzó benyomást, ráadásul meglehetősen betegnek is tűnt. Az összhatás tehát mindenképpen kedvezőtlen a külső megfigyelők számára. Ennek egyértelmű jele, hogy a kialvatlan személy kevésbé kedvelt egy társaságban, a munkahelyen szintén rossz benyomást kelt. Az ismerősök, barátok nem szívesen töltik velük az idejüket, a kollégák pedig szintén kerülik velük a kapcsolatot. Úgy vélik, noha érzéseik nem tudatosak, hogy a keveset alvó ember nem teljes értékű, munkára kevésbé fogható, társasága kellemetlen, ezért jobb kerülni őket.
 
A környezet tartózkodása ugyanakkor visszahat a fáradt személyekre, akiknek az önbizalma ezáltal fokozatosan csökken. Az érzelmi elszigeteltség, a kitaszítottság pedig további kockázatokkal jár, mert betegségeket válthat ki. Ha a folyamat idővel erősödik, az érintett testi-lelki egészsége egyre inkább gyengül.

A tanulmány szerint súlyosabb esetben megnő a szívinfarktus, az agyvérzés és a cukorbetegség kockázata. Németországban egy felmérés szerint a lakosság mintegy 80 százaléka szenved alvászavarokban kisebb-nagyobb mértékben. Az alvást segítő gyógyszerek segíthetnek, de a túlzott gyógyszerfogyasztás újabb bajok forrása lehet.     


Forrás: Berliner Zeitung