Mit szeretnek a férfiak az ágyban?

- Írta: DA

Mit szeretnek a férfiak az ágyban?

Talán viccnek tűnhet, ha azt mondjuk, hogy a férfiak is igénylik az előjátékot, pedig igaz. Olyannyira, hogy több vonatkozó felmérés szinte mindegyike azt mutatja: egy pasi körülbelül negyed órányi felvezetésre vágyik az ágyban a nagy akció előtt.

A köztudatban az él, hogy a férfiak csak „azt” akarják, az előjátékot pedig amolyan szükséges rossznak tartják, ami kizárólag a nő beindítására, szexre hangolására szolgál, számukra pedig abszolút nem fontos. Nos, mi sem állhatna ettől távolabb a valóságtól. A lassabb tempó nemcsak a hölgyeknek kellemes: a férfiaknak is segít abban, hogy összhangba kerüljenek a partnerükkel, így ugyanis jobban bíznak magukban, és – nem elhanyagolható eredményként – jobban tudják kontrollálni az ejakulációjukat is. Emellett természetesen ők is tisztában vannak vele, hogy a nőknek több idő kell, mire hangulatba jönnek, és – szintén a közhiedelemmel ellentétben – szívesen elő is segítik ezt. A pasik akció- és eredményorientáltak, vagyis boldogan kényeztetik álmaik asszonyát, főleg, ha éreztetik velük, hogy akarják őket, és partnerük legalább annyira kívánja őket, mint ők a nőt.
 
A férfiak mindemellett igen rossz gondolatolvasók, ami a hétköznapokban is számos konfliktus forrása szokott lenni egy kapcsolatban. Az ágyban szintén nem feltétlenül fogják tudni, mire vágyik a nő, főleg, ha még nem összeszokott párosról van szó: ebből kifolyólag nemcsak igénylik az instrukciókat (na persze nem „tanárnénis” stílusban), hanem kimondottan izgatja is őket, ha partnernőjük elmondja, mi indítaná be, illetve mit szeretne. A dolog fordított esetben is fontos tényező. Minél interaktívabb a szex, annál jobb lesz a feleknek: a felmérések szerint a férfiak közel 90 százaléka számára nagyon komoly vágylohasztó, ha a nő „csak fekszik ott”, és ugyanígy nagyjából 60 százalék hangulatának tesz rosszat az ágyban, amennyiben partnernőjük néma marad a teljes szeretkezés időtartama alatt. A nő tehát akkor cselekszik a leghelyesebben, ha nem fogja vissza magát. Nyugodtan nyögjön és sóhajtozzon, ha az esik jól. Mondja, mit szeretne. Akár csúnyán is beszélhet, ha éppen olyan a helyzet – nyugodjon meg, nem nagyon van olyan férfi, akinek ez ne jönne be (persze nem mindegy, mit mondunk, és az sem, hogy mikor, szóval túlzottan elragadtatni azért nem érdemes magát ezen a téren – a férfiak nem kedvelik a közönséges nőket, és ezen a téren az ágyban is létezik egy határ, amit nem érdemes átlépni).
 
Ne feledjük: minden jó szexuális együttlét olyan érzést kelt a felekben, hogy éppen valami fontos dolog történik. Ha a nő nem fogja vissza magát az ágyban, biztos lehet benne, hogy partnere érzelmileg is közelebb kerül majd hozzá. Ne feledjük: a férfiak nem tudják igazán jól kifejezni az érzelmeiket, erre is a szexet tartják a legmegfelelőbb csatornának. A nők akkor tehetnek sokat a kapcsolatukért, ha mindvégig szem előtt és tiszteletben tartják ezt a tényt.