Műtét esetén nagyon veszélyes az alultápláltság

Műtét esetén nagyon veszélyes az alultápláltság

Napjainkban egyre csökken a „fejlett” társadalmak tagjainak fizikai aktivitása, ugyanakkor genetikai adottságainkkal, illetve valós biológiai igényeinkkel nem esik egybe táplálékunk minőségi és mennyiségi összetétele. Ez a folyamat sokszor vezethet specifikus betegséghez (ld. például a túlzott zsír- vagy nátriumbevitelt, illetve az érelmeszesedés és a magasvérnyomás betegség kapcsolatát).

A „civilizált” életmód gyakori következménye azonban az önmagában betegségként még nem definiálható kóros tápláltsági állapot, más szóval malnutríció (MN) is, ami a szervezet ellenállóképességének kifejezett, bár kezdetben többnyire rejtett, nem nyilvánvaló károsodásával jár. Kiemelt jelentőségű a malnutríciónak az a minősített esete, amikor az elégtelen táplálékfelvétel betegséggel szövődik. Ilyenkor ugyanis a makro- és mikrotápanyagok – mennyiségi és minőségi – hiánya a szisztémás gyulladásos válasz (SIRS) neurohormonális hatásaival szövődve katasztrofális, nagyon gyorsan irreverzibilisé váló metabolikus helyzetet idéz elő. Állatkísérletek, klinikai megfigyelések, illetve önkísérletek alapján több évtizede bizonyított tény, hogy egy éhező beteg csak körülbelül fele annyi ideig marad életben, mint egy egyébként egészséges éhségsztrájkoló! Az éhezéssel szövődött stresszt ezért a klinikai táplálástudomány a XX. század harmadik harmadától életet veszélyeztető állapotnak minősíti. Az alultápláltság különösképpen rontja a műtétre kerülő beteg gyógyulási esélyeit. Egy 87 000 sebészeti beteget áttekintő multicentrikus vizsgálatban a posztoperatív halálozással legszorosabb összefüggésbe hozható, 60-nál több kockázati tényezőt súlyozva azt találták, hogy a műtét utáni szövődmények esélyét legérzékenyebben a műtét előtti alacsony szérumalbumin szint jelzi! Az első 10 legrelevánsabb kockázati tényező között szerepel még a tápláltsági állapottal direkt összefüggést mutató szérum limfocitaszám, és a szignifikáns testsúlyvesztés is. Irodalmi adatok szerint az alultáplált állapotban operáltak között szignifikánsan magasabb a sebészi szövődmények – varratelégtelenség, sebszétválás, sebgennyedés stb. – és a nem-sebészi komplikációk – légúti és húgyúti fertőzések, trombózisok stb. – aránya. Következményesen emelkedik a mortalitási arány is. Mára ugyancsak A szintű evidencia, hogy még a szövődménymentes posztoperatív szak is elhúzódó az alultápláltakban. Mindez természetszerűleg jelentősen – és szükségtelenül! – megnöveli az ellátási költségeket is. Ezek a nemkívánatos következmények nagyrészt kivédhetőek volnának, az alultápláltság szűrésére ugyanis megfelelő módszerekkel rendelkezünk. Az Európai Táplálási Társaság erre vonatkozó 2006-os ajánlása előtt már több évvel a Magyar Mesterséges Táplálási Társaság hazai ajánlást fogalmazott meg a műtéti szakmák számára, amiben egy magyar fejlesztésű szűrőmódszert javasolt az időzített műtétre várók tápláltsági állapotszűrésére, és a műtét előtt indokolt táplálásterápia javallatának megfogalmazására. A fentiek értelmében tehát elsődleges szakmai, gazdasági érdek a sebészeti betegek szakszerű perioperatív táplálásterápiája. Mindezen túlmenően erkölcsileg is súlyosan aggályos és ezért elfogadhatatlan, ha műtétre szoruló betegeink „éheznek".

 

Dr. Harsányi László
Semmelweis Egyetem ÁOK , I. Sebészeti
Klinika, Budapest 

 

Forrás: Medical Tribune 2011. április 7.