Az emberek nagyrésze abban a hitben él, hogy a tengeri só egészségesebb az asztalinál, mivel alacsonyabb a nátriumtartalma az utóbbiénál. A gyártók minderre természetesen csak igyekeznek is rátenni, amikor természetes, egészséges termékként hirdetik portékájukat, ám a valóság kicsit más. A tengeri só és az asztali, „hagyományos” só ugyanis kémiai összetételüket tekintve nem különböznek egymástól olyan mértékben, mint azt a többség gondolja. Az igazi eltérés inkább abban keresendő, miként használják fel őket később.
Az asztali só a föld alól kerül az asztalunkra, de az ipari feldolgozás során számos egyéb adalék kerül hozzá, miközben több eredendően benne lévő ásványi elem eltűnik belőle. A tengeri sót a lepárolt tengervízből nyerik ki: több benne a magnézium, a kalcium és még néhány egyéb ásványi anyag is, ami a szakácsművészetben járatosak szerint jobb ízt ad neki. A nátriumtartalomban azonban nincs igazán lényeges különbség a két fajta között – ez nagyjából tíz százalék mínusz a tengeri sók javára. Nem emiatt érdemes tehát ezt rendszeresíteni a konyhában, hanem az említett ásványi anyagok magasabb jelenléti aránya és a finomabb ízhatás miatt. Különösen a több jód miatt javallott tengeri sót – vagy bármilyen jódozott sót – használni ételeink ízesítéséhez, ugyanis a jódhiány pajzsmirigy-problémákhoz, várandós nőknél pedig a magzat fejlődési rendellenességeihez vezethet. Ráadásul a szervezet tökéletesen kielégítő működéséhez szükséges jódmennyiség a napi étkezések során nem feltétlenül vehető fel pusztán az étkezések alkalmával, ezért tehát fokozottan ajánlott az ilyen sókészítmények használata.
A szakemberek nagyjából 2300 milligrammban határozzák meg a napi ajánlott nátriumbevitelt, ami körülbelül egy teáskanálnyi sónak felel meg. Bizonyos esetekben – például negyven éves kor felett – ennél kisebb mennyiség fogyasztása ajánlott, és mondani sem kell: a mi kultúrkörünkben ennek nem ritkán a duplája, sőt, triplája jut be a szervezetbe egy teljesen átlagos hétköznap során. A túlzott sófogyasztás magas vérnyomás-betegséghez, keringési, tehát szív- és érrendszeri problémákhoz vezethet.