Neurotranszmitterek hiánya

2011.07.19.

Neurotranszmitterek hiánya

Tisztelt Doktornő!

Az anyukám már kb. 15 éve beteg (szerintünk). Bő 12 évvel ezelőtt hajlandó volt elmenni egy jó nagy adag kivizsgálásra, amiken semmiféle szervi bajt nem találtak. Ebből a háziorvos arra következtetett, hogy pszichés oka lehet a rosszulléteinek. (Kapott valami gyógyszert, neurotranszmitter-hiányt emlegetett, de a nevét nem tudom. Kb.2-3 évig rendben volt, azóta folyamatosan romlik.) Rengeteg tünetet produkál, amik az idő során változnak is-pl. régen volt erős szívdobogás- és ájulásérzése, most csak gyengének érzi magát, viszont, ami állandó, az a folyamatos túlzott ingerlékenység. Szerinte mindenki élhetetlen és mindenki neki akar keresztbetenni, kivéve néhány preferált személy. Mindenkiben felnagyítja a szálkát és rossz szándékot vél felfedezni minden szavunk és tettünk mögött, vagy, ha ez nem megy, akkor a hibát keresi. Pl.: követeli, hogy segítsek a házimunkában, de folyamatosan szapulja, semmi sem jó, akármit csinálok, akár egész nyáron reggeltől estig, akkor sem jó se a
mennyiség, se a sorrend, se az, amit csinálok, viszont nem hajlandó megmondani, mit szeretne, mert azt ki kellene találnunk. Minden gondolata én és az öcsém vagyunk, viszont amint haza jövök az egyetemről, egy hétvége alatt képes annyira kikészíteni, hogy az öngyilkosságon kezdek gondolkodni. Orvoshoz menni nem hajlandó, mert az összeset alkalmatlannak tartja arra, hogy bárkin bármiben segítsen. Engem 22 éve a saját képmásává akar alakítani mind kívülről, mind belülről és napokon keresztül képes azon veszekedni, ha például nem úgy hordom a hajam, ahogy neki tetszik. Nem hiszi el, hogy az egyetemen lettem végre képes önmagam lenni,addig az ő árnyékképeként éltem és nagyon rosszul éreztem magam. Ő nem tartja magát betegnek, viszont mindenki mást maga körül igen (méghozzá idegbetegnek),kivéve 1-2 preferált személyt,aki jelen esetben az öcsém. Bármiben próbálunk segíteni neki, az rossz. Folyamatosan el akar válni apámtól, de csak úgy, ha ő teljesen rosszul jár. Engem 10 éve azzal
dresszíroz, hogy majd az egyetem utolsó évében nem ad pénzt és nem járhatom ki. Akkor nyugszik meg, amikor valaki teljesen kiborul, olyankor kővé meredt arccal ül és néha elégedetten vigyorog is hozzá. Nem hajlandó semmiféle orvoshoz fordulni. Ennyi dióhéjban, egyébként órákig sorolhatnám... Tud valamit javasolni, mit tehetnék az anyukámért?

Válaszát előre is nagyon köszönöm.

Kedves Segítségkérő!

Az egyik legnehezebb helyzet az, amikor nem tudjuk megmenteni a másikat. Mert Önmaga ellenére senkit sem lehet megmenteni.
Ha az anyu nem akar semmit, akkor addig, amíg ő nem követ önmaga vagy mások ellen fizikai agressziót, nem lehet az akarata
ellenére fellépni.

Azt teheti, hogy megpróbálja ezt tudomásul venni és minél előbb leválni a szüleiről és önálló életet kezdeni.

Minden jót kívánok!
Somogyi Andrea

Kedves Szandi!

Nehéz összefoglalni néhány mondatban, hogy mit is tegyen az
édesanyjáért, aki -a leírtak alapján-nem könnyen hagyja magát szeretni...Ez az a
helyzet, amikor valóban azt kell írnom, hogy Ön keressen konkrét segítséget (
pszichológus), hogy részletesebben lehessen a helyzetről tájékozódni, mert ez
nyilvánvalóan nagyon megterheli Önt ( azzal együtt, hogy nagyon jó, hogy az Egyetem
pozitív dolgokat hozott az Ön életébe). Az elérhetőségeimen megtalál, vagy segítek
szakembert találni.

Üdvözlettel: Bujdosó Mara pszichológus