Nyakunkon a "sötét korszak" – Tegyünk a téli depresszió ellen!

Fény- és pszichoterápia, valamint más alternatív módszerek

Nyakunkon a "sötét korszak" – Tegyünk a téli depresszió ellen!

Az évszakok változása jelentős befolyást gyakorol kedélyállapotunkra. Ez nem csak az emberek esetében figyelhető meg, hanem az állatvilágban is épp úgy jelen van. Már több ezer évvel ezelőtt őseink is alkalmaztak téli hangulatjavítókat, közösségi rituálékat tartottak és különféle hangulatjavító gyógynövényeket fogyasztottak. Pánikra semmi ok, a téli depresszió legyőzhető!

A depresszióra hajlamos személyek tíz százalékát fájdalmasan érinti az évszakváltás, őszi hangulatzavaruk téli depresszióvá mélyülhet. A pontos ok még vitatott, de abban egyetértenek a szakemberek: akik szezonális kedélybetegségtől szenvednek, különösen érzékenyek a fényre, illetve annak hiányára.


A téli depresszió szerencsére csak szezonális tünet, de mégis érdemes foglalkozni a problémakörrel, hiszen a téli évszak által kiváltott hangulatingadozásink nagyban befolyásolják teljesítményünket, életminőségünket, sőt súlyos esetben testi panaszokat is okozhat. Sajnos a mai civilizált kultúránk nagymértékben járul hozzá ehhez a szezonális betegséghez. A téli időszakban az ébren töltött órákból egyre kevesebb időt töltünk a szabadban, a nap nagy részében mesterséges fényviszonyok között vagyunk.


A téli depresszió tipikus tünetei közé tartozik a megnövekedett étvágy - fokozottan kívánjuk ilyenkor a csokoládét, a szénhidrátokban gazdag élelmiszereket - és az állandó nappali álmosság, fáradékonyság.


„A biológiai alap jól körülírható” - mondja Dr. Lakatos László, a Dr. Rose Magánkórház pszichiáter szakorvosa - „Az idegrendszer biokémiai folyamatai, pszichológiai hatások, de a genetika is egyaránt közrejátszhat abban, hogy valaki letargiában éli meg a telet. Kontrollált vizsgálatok bizonyították, hogy a betegek többsége jobban érzi magát, ha fényhatásnak teszik ki, legyen az akár mesterséges - de a napsugárzásnak megfelelő minőségű - fény is. A legjobb eredmény a reggeli órákban érzékelt fénnyel érhető el” – fűzi hozzá a pszichiáter.


Egyértelmű, hogy mindennek köze van a téli reggelek sötétségéhez. Az óra szerint már fel kell kelnünk, szervezetünk belső órája azonban mást jelez, hiszen odakint még "éjszaka" van. Ezért a napot fáradtan töltjük, ami idővel inaktivitáshoz vezet. Önkéntes bezártságba vonulhatunk, beszűkülnek szociális kapcsolataink, kevesebbet tartózkodunk szabad levegőn, így még kevesebb fényhez jutunk.


A panaszokat a melatonin hormon túlzott jelenléte okozza, ami a fényhiánynak köszönhető. „A téli depresszió tünetei változatosan kezelhetők fényterápiával - mely hatására a melatonin szint normalizálható, és megszüntethetők a tünetek -, depresszió elleni gyógyszerekkel, vagy mély mágneses agyi stimulációval, pszichés támogatással” – magyarázza dr. Lakatos – „Első lépésben tehát mindenképp érdemes a fényterápiával próbálkozni. Ez azonban nem mindenkinél egyformán sikeres, egy "éjszakai bagoly" esetében a túl korai időpontban alkalmazott fényterápia akár rosszabbodást is okozhat. A páciensekre általában jellemző az alacsony önbecsülés, a gondolkodás negatív irányú változása is, ezért a kezelés fontos része a pszichoterápia.” A fény energetizáló, hangulatjavító hatását már régen felismerték, és napjainkban is hatékonyan használjuk a mindennapokban nem csak a fényhiányos tünetek enyhítésére, hanem egyéb betegségek kezelésében is.

Természetesen a beteg is sokat tehet önmagáért és kedélyállapotának javításáért. Íme 10 hasznos tipp a téli depresszió leküzdésére:


- Étkezzen egészségesen, fogyasszon kevesebb cukrot, több Omega-3 zsírsavat.


- Ápolja tudatosan szociális kapcsolatait, járjon társaságba.


- Az aktív kikapcsolódás, a sport is sokat segít.


- Ha csak teheti, induljon hosszú sétákra, főleg a délelőtti órákban. Szervezzen barátaival, családjával hétvégi kirándulásokat, hogy feltöltődjön.


- Ne szürküljön bele a télbe, hordjon színes ruhákat.


- Otthonában is tehet hangulatának javításáért, piros és narancsszínű gyertyákkal máris jobb kedélyállapotot varázsolhat magának.


- Kösse le a figyelmét olyan tevékenységekkel, amik örömmel töltik el.


- Ha mindez mégsem elég, érdemes pszichiáter szakorvossal konzultálni a konkrét terápiás lehetőségekről (pl. fényterápia, antidepresszív gyógyszer, pszichoterápia).

TUDTA?


A jelenséggel kapcsolatban vizsgálatokat végeztek Alaszkában is, ahol télen napfelkelte és napnyugta között kevesebb, mint négy óra telik el. Azt hihetnénk, ezen a vidéken sokkal gyakoribb a szezonális depresszió, azonban a lakosság százalékos érintettsége itt is ugyanannyi, mint Európában. Ez alapján úgy tűnik, hogy a depresszióra való hajlam a betegség meghatározója, de a fény hiánya indítja el a tüneteket.

Forrás: www.drrose.hu