Nyári vészhelyzetek

Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány tanácsai

Nyári vészhelyzetek

Napszúrás, szalmonella, kiszáradás – a nyár számos veszélyt tartogat. Mivel nemrégiben a Nagy Elsősegély Teszt keretében kiderült, hogy egészségügyi tájékozottságunk terén van még mit fejlődni, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány most kifejezetten a nyári veszélyekre hívja fel a figyelmet.


Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány nemrég a Nagy Elsősegély Teszt keretében 1000 főt kérdezett meg többek között arról, tudják-e, mi a teendő, ha valaki elájul a napon, mennyi az ajánlott napi folyadékbevitel, vagy éppen mi számít magas vérnyomásnak. Felemás eredményt született: vannak kérdések, amelyekre szinte mindenki tudja a választ, ám több téma kapcsán sokan nem tudják, mi az azonnali szakszerű teendő.
A teszt értékeléséből kiderült, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, mit kell tenni, ha valaki elájul mellettünk a napon, ami pedig ebben az időszakban gyakran megtörténik. Ráadásul a nyárnak más veszélyei is vannak, amiket nem árt szem előtt tartani. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány ezekre a veszélyekre hívja fel a figyelmet.


Nyári veszélyforrások


Ájulás esetén árnyékba kell húzni az ájultat, és nagyon fontos, hogy próbáljuk hűteni is a testet. Ha eszméletlen a beteg, akkor fordítsuk stabil oldalfekvésbe, ha eszméleténél van, de csak akkor, nem alkohol tartalmú folyadékkal itassuk, eközben pedig hívjunk orvost.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a napi folyadékbevitelre igenis figyelni kell. „Bár a tesztből kiderült, hogy a legtöbben tisztában vannak azzal, hogy napi 2 liter folyadék – ami nem alkohol és lehetőleg nem cukrozott üdítőital – szükséges egy felnőtt szervezetnek, de a tapasztalat az, hogy ezt kevesen tartják be. Ráadásul a nyári kánikulában a szükséglet napi 3-4 literre is felmehet, mivel az izzadás során számos fontos ásványi anyagtól is megszabadul a szervezet, amit vissza kell építeni. A folyadékhiány először csak fejfájást okoz, ám a kiszáradás életveszélyt is eredményezhet” - figyelmeztet dr. Czakler Éva, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány alelnöke, mentőorvos.


Az étkezésnél ilyen melegben főképpen a tojás és a hús okozhat szalmonella-fertőzést, ha már bárki elkapta, kiemelten fontos a folyadékpótlás! Bár nagyon csábító, hogy a forró utcáról egy hideg irodába térjünk be, de az állandó hideg és meleg levegő közötti ingázás nagy eséllyel megfázáshoz, rosszabb esetben tüdőgyulladáshoz vezet. Próbáljuk az ilyen ingázásokat mérsékelni, illetve irodákban, autókban sem túlságosan lehűteni a levegőt. A kullancsok szintén betegséget okozhatnak, ezt tudjuk, a helyes kivételüket már kevésbé. Minél előbb távolítsuk el a kullancsot, a kivételekor ne használjunk kenőcsöt, alkoholt vagy más kullancsot károsító anyagot. Ragadjuk meg csipesszel a kullancsot a feji részénél, majd húzzuk hátra! Tilos csavarni! Az eltávolítást követően fertőtlenítsük a sebet.
Ami még kiemelten fontos, hogy ne ugorjunk felhevült testtel a hideg vízbe: a hirtelen hideghatás reflexes légzésmegállást okozhat! Előtte kezünkkel mossuk át testünket, és lassan ereszkedjünk a vízbe!