Száz emberből csak tizenöt segít vészhelyzet esetén

2012.09.10. - Írta: Országos Mentőszolgálat

Száz emberből csak tizenöt segít vészhelyzet esetén

Megjelent az első magyar nyelvű, ingyenes, elsősegélynyújtó mobiltelefon-alkalmazás

Baleset esetén mindössze minden hatodik ember tud vagy mer segíteni a sérülteken, a bizonytalanság pedig még nagyobb visszatartó erőt jelent, mint az elsősegélynyújtási ismeretek hiánya – derül ki egy friss kutatásból. A WEBBeteg.hu egészségportál ezért – az Országos Mentőszolgálattal együttműködve – kifejlesztette az Elsősegély – Mit kell tennem? mobilalkalmazást, amely mostantól gyakorlati tanácsokkal segíthet a mentők megérkezéséig.

A lakosság 80 százaléka vett már részt valamilyen elsősegélynyújtó tanfolyamon, ám baleset esetén az elsősegélynyújtásban aktívan részt vevők aránya legfeljebb 18 százalék lenne. A közúti balesetet látottak 12 százaléka segítségnyújtás nélkül továbbmegy a helyszínről. Döntő többségben (59%) segítséget hívnak a szemtanúk, ám más formában nem tudnak, vagy nem mernek segíteni a bajba jutottakon a mentők megérkezéséig.

A segítségnyújtást befolyásoló két legfontosabb tényező, hogy a segítségnyújtónak van-e bátorsága segíteni, illetve mennyire friss a megszerzett tudása. Habár magas a valamiféle oktatáson, tanfolyamon részt vettek aránya, saját bevallásuk szerint teljes biztonsággal mindössze a képzettek közel 20 százaléka tudná alkalmazni a megtanultakat. Minden bizonnyal ezért tartja szükségesnek a megkérdezettek többsége az általános és kötelező oktatást (93%) és különösen a gyakorlatorientált képzési lehetőséget (67%).


Az első 3-4 perc dönt a túlélés esélyéről

„2012 első félévében közel hétezer személyi sérüléssel járó közúti baleset történt, ezek következtében sajnos 250 személy életét vesztette. Körülbelül ugyanennyi, azaz hétezer dolgozó szenvedett munkahelyi balesetet, míg otthoni baleset következtében mintegy 1000 ember halt meg. A mentők a legtöbb esetben 10-15 perc alatt érkeznek a helyszínre, tapasztalataink szerint elenyésző azon esetek száma, amikor ez idő alatt megfelelő elsősegélynyújtás történik.” – nyilatkozza Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője. „Fontos lenne a mentők kiérkezéséig segítséget nyújtani, hiszen például hirtelen szívmegállás, légúti elzáródás, vagy erős vérzés esetén az első 3-5 perc meghatározó jelentőségű a túlélés, a gyógyulás szempontjából. Éppen ezért nem elég egyszer, elméletben megtanulni az elsősegélynyújtást, időnként ismételni és lehetőleg gyakorolni is kell.” – hangsúlyozta a szóvivő.


Zsebünkben a segítség

Annak érdekében, hogy az emberek időről-időre frissíthessék tudásukat és vészhelyzet esetén könnyen alkalmazható és szakszerű tanácsokat kapjanak, az Országos Mentőszolgálat a WEBBeteg.hu egészségportállal közösen az Elsősegélynyújtás világnapja alkalmából bemutatja az Elsősegély – Mit kell tennem? elnevezésű mobil alkalmazást, amely az első ingyenesen letölthető, magyar nyelvű, átfogó elsősegély segédlet.

„Az új alkalmazás egyszerre segít az elsősegélynyújtási ismeretek elsajátításában, illetve nyújt gyorsan elérhető konkrét tanácsokat bármilyen váratlan helyzetben. A fejlesztés során a tömör és gyorsan áttekinthető utasításokra, valamint az informatív képi megjelenítésre helyeztük a hangsúlyt, emellett telefonunk a tartózkodási helyünkhöz legközelebbi defibrillátort és kórházat is megjeleníti számunkra – emelte ki Sztankó Péter, a WEBBeteg.hu főszerkesztője. Legyen szó akár arról, hogy a vasárnapi ebédnél a gyermekünk félrenyel, szívinfarktusra gyanakszunk egy munkatársunknál, vagy éppen erőteljes allergiás rohamunk van, az alkalmazás megmutatja, mi a teendő.

Győrfi Pál bízik abban, hogy az üzenet minél több emberhez eljut és a jövőben egyre többen mernek és tudnak helyszíni segítséget nyújtani a mentők megérkezéséig.


Szakértőink

Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos



Bezár