Tévhitek a hipnózisról

2012.06.21. - Írta: dr. Valló Ágnes, belgyógyász

Tévhitek a hipnózisról

A legtöbben borzongással elegy csodálattal tekintenek a hipnózisra, vannak akik misztikusnak, ezoterikusnak, egyesek egyenesen az „ördögtől valónak” tartják. Pedig a hipnózisban nincs semmi „csodálatos”, „temészetfeletti”, sem „ördögi”. Viszont avatott pszichoterapeuta kezében kiváló terápiás eszköz, amelynek segítségével hatékonyan kezelhető számos betegség, köztük a lelki eredetű testi, pszichoszomatikus zavarok is.

A hipnózis lényege a módosult tudatállapot, amit különféleképpen lehet létrehozni. A hipnózishoz hasonlóan kiváltott, módosult tudatállapotot már több ezer éve – az ókori kínai, egyiptomi. indiai, görög, római, stb. kultúrák – használták gyógyításra. Fénykorát a XIX. század végén élte.
Háttérbe szorulását általában Freud negatív hatásának tulajdonítják, pedig valódi oka inkább az volt, hogy a századfordulóra a hipnózis kimerítette addigi lehetőségeit. A hipnózist ugyanis akkor még egy alvásszerű állapotnak tartották, amelynek terápiás hatása azon alapult, hogy ebben az állapotban az ember fokozottan érzékeny szuggessziókra.
Ezért a korai hipnotizőrök direkt szuggessziókkal törekedtek a tünetek megszüntetésére. Az ilyen hipnózis hatása pedig gyakran felületes és átmeneti.

Ma már tudjuk, hogy a hipnózis nem egyfajta alvás, hanem olyan módosult tudatállapot, amelyben a terapeuta és páciense igen szorosan egymásra hangolódik. Az agy működésében a hétköznapi életben általában háttérbe szorított jobb agyfélteke kerül túlsúlyba. A figyelem sajátosan átrendeződik, ezáltal a képzelet szárnyakat kap, a testi, az érzékszervi élmények, a múlt elfelejtett, elfojtott eseményei, a tudattalan tartalmai könnyebben hozzáférhetők, átélhetők, átdolgozhatók.
Gyakori tévhit, hogy csak a „gyenge, könnyen befolyásolható” emberek hipnotizálhatók. Az előbbiekből egyenesen következik, hogy a hipnózis sikere elsősorban attól függ, hogy a beteg mennyire motivált, és milyen kapcsolata alakul ki a terapeutával.

A hipnózis mélysége nem döntő tényező, a legtöbb esetben a páciens nem is alszik, hanem tudatállapota valahol az álom és az ébrenlét határán mozog, pontosan tudja, hogy hol van, mi történik vele, és a későbbiekben mindenre emlékszik.
A hipnoterápia sikere szempontjából igen nagy szerepe van a beteg hiedelmeinek, beállítódásának. A betegek egy része fél a hipnózistól – ebben a tekintetben sokat ártottak a lelkiismeretlen színpadi hipnotizőrök. (Ezek prototípusát Thomas Mann igen érzékletesen jeleníti meg Mario és a varázsló című kisregényében.)

Mások csodát várnak, de legalábbis valami gyökeresen új, eddig sosem ismert élmény átélését, s a hipnotizőr „mágikus erejében” bíznak, egyedül tőle várják a gyógyulást. Pedig a hipnoterápia munka, amelyben a gyógyulás a terapeuta és páciense egymásra hangolódásán, együttműködésén múlik. A hipnózis önmagában nem terápia, hanem módszer, ami felerősítheti, gyorsíthatja a terápiás folyamatot.

Hozzászólások

Chand | 2012-07-23 11:09

Teljesen egyete9rtek Most vettem egy gf2 + 14mm-es kitet, vamlaint hozze1 egy voigtlander 28mm-es keresőt. Ez edgy tf6ke9letes kis szett. De! Ha lehetne, akkor ke9rne9m egy voigtlander 14mm-es 1.4-es vagy 1.2-es objektedv, te1volse1gske1le1val hmm fincsi lenne.Ami hie1nyzik az af-es 14-esen objektedven az a te1volse1gske1la, mert street fotf3ze1shoz jf3 lenne haszne1li a zf3na ff3kusze1le1st. cdgy csak a ke9pernyőn a „te1volse1g ske1le1t” haszne1lhatom e9s a cancel felirathoz igazedtom a kis vonalat Nem tfal profi Szf3val ha voigtlander akkor nagyle1tf3 Tame1s

kwvqoyt | 2012-07-23 23:27

EoSRHe zbknmyddvxyi
Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Orvos válaszol - Kérdezze a szakértőt

dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Pintér Zsolt dr. Pintér Zsolt gyermekgyógyász
Higi Vera Higi Vera pszichológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Vereczkey Attila dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos specialista
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Illanitz Elemér dr. Illanitz Elemér szülész-nőgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Buhály Mónika dr. Buhály Mónika gyógyszerész
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter



Ön hova utazna szívesen nyaralni?






Események

Horoszkóp

Horoszkóp Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Bezár