A hipnózis lényege a módosult tudatállapot, amit különféleképpen lehet létrehozni. A hipnózishoz hasonlóan kiváltott, módosult tudatállapotot már több ezer éve – az ókori kínai, egyiptomi. indiai, görög, római, stb. kultúrák – használták gyógyításra. Fénykorát a XIX. század végén élte.
Háttérbe szorulását általában Freud negatív hatásának tulajdonítják, pedig valódi oka inkább az volt, hogy a századfordulóra a hipnózis kimerítette addigi lehetőségeit. A hipnózist ugyanis akkor még egy alvásszerű állapotnak tartották, amelynek terápiás hatása azon alapult, hogy ebben az állapotban az ember fokozottan érzékeny szuggessziókra.
Ezért a korai hipnotizőrök direkt szuggessziókkal törekedtek a tünetek megszüntetésére. Az ilyen hipnózis hatása pedig gyakran felületes és átmeneti.
Ma már tudjuk, hogy a hipnózis nem egyfajta alvás, hanem olyan módosult tudatállapot, amelyben a terapeuta és páciense igen szorosan egymásra hangolódik. Az agy működésében a hétköznapi életben általában háttérbe szorított jobb agyfélteke kerül túlsúlyba. A figyelem sajátosan átrendeződik, ezáltal a képzelet szárnyakat kap, a testi, az érzékszervi élmények, a múlt elfelejtett, elfojtott eseményei, a tudattalan tartalmai könnyebben hozzáférhetők, átélhetők, átdolgozhatók.
Gyakori tévhit, hogy csak a „gyenge, könnyen befolyásolható” emberek hipnotizálhatók. Az előbbiekből egyenesen következik, hogy a hipnózis sikere elsősorban attól függ, hogy a beteg mennyire motivált, és milyen kapcsolata alakul ki a terapeutával.
A hipnózis mélysége nem döntő tényező, a legtöbb esetben a páciens nem is alszik, hanem tudatállapota valahol az álom és az ébrenlét határán mozog, pontosan tudja, hogy hol van, mi történik vele, és a későbbiekben mindenre emlékszik.
A hipnoterápia sikere szempontjából igen nagy szerepe van a beteg hiedelmeinek, beállítódásának. A betegek egy része fél a hipnózistól – ebben a tekintetben sokat ártottak a lelkiismeretlen színpadi hipnotizőrök. (Ezek prototípusát Thomas Mann igen érzékletesen jeleníti meg Mario és a varázsló című kisregényében.)
Mások csodát várnak, de legalábbis valami gyökeresen új, eddig sosem ismert élmény átélését, s a hipnotizőr „mágikus erejében” bíznak, egyedül tőle várják a gyógyulást. Pedig a hipnoterápia munka, amelyben a gyógyulás a terapeuta és páciense egymásra hangolódásán, együttműködésén múlik. A hipnózis önmagában nem terápia, hanem módszer, ami felerősítheti, gyorsíthatja a terápiás folyamatot.
Tévhitek a hipnózisról
2012.06.21. - Írta: dr. Valló Ágnes, belgyógyász
A legtöbben borzongással elegy csodálattal tekintenek a hipnózisra, vannak akik misztikusnak, ezoterikusnak, egyesek egyenesen az „ördögtől valónak” tartják. Pedig a hipnózisban nincs semmi „csodálatos”, „temészetfeletti”, sem „ördögi”. Viszont avatott pszichoterapeuta kezében kiváló terápiás eszköz, amelynek segítségével hatékonyan kezelhető számos betegség, köztük a lelki eredetű testi, pszichoszomatikus zavarok is.