Egye és aludja magát soványra!

Nagy eredményeket érhet el, ha megfogad néhány apró táplálkozási tanácsot: a lehető legkisebb erőfeszítéssel is képes lesz rövid időn belül egy méretet fogyni.

Túlsúly nélkül tovább maradhatunk önállóak

Egy új kutatás bebizonyította: nem csupán jelzésszerűen, hanem jelentősen gyengébb azoknak az idős nőknek a lába, akik túlsúlyt cipelnek magukon. Vagyis korántsem igaz az az általános vélekedés, amely szerint élemedett korban a csontsovány embereket fenyegetik leginkább az izomtömegek eltűnése miatt jelentkező mozgásszervi betegségek, mozgási nehézségek.

Fogyókúra mellett is lehet csokit majszolni!

Jó hír a csokirajongóknak: kutatók szerint lehet fogyni napi pár kocka édesség fogyasztása mellett is.

Árnyékboxolás a kalóriákkal

Kedves Doktor úr! Az elmúlt két-két és fél hónapban fogytam 9 kg-ot, így jelenlegi súlyom 51,7kg mely már jó ideje stagnál. 165 cm magas, 22 éves nő vagyok. A diétám elején egy 70-80 napos célt tűztem ki a csökkent kalóriabevitelre, de annyira "belejöttem" a kalóriaszámolgatásba, és az eredményeket látva még mindig szívesen folytatnám, habár jelenlegi súlyom normálisnak mondható. Nem tudom, hogy ez már pszichés ok-e, vagy az első lépés az anorexia...

Nem tudok lefogyni!

Jó Napot! Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy május óta, sikerült, kb. 10kg-ot híznom! Soha nem figyeltem mit, mikor, mennyit eszek, és ettem is - hajnalban meleg szendvics, csoki, chips, filmnézés közben a párommal, ráadásul 2éve Mekiben is dolgozok - szóval heti 3-4szer Mekis kaja, főtt ételeket is ettem rendszeresen hetente 4-5ször persze, és főleg este, mikor hazaestem. SOHA 1 dekát sem híztam. Nem tornáztam semmit. Aztán májusban kezdtem...

Hogyan ne hízzunk az ünnepek alatt?

Várjuk a karácsonyt, ez nem is kérdés – és miért is tagadnánk, a meghitt, szeretetteljes hangulat, a nagy családi összejövetelek és a munka elfelejtése mellett ennek anyánk hatfogásos nagy ebédje és nagyanyánk legendás süteményei is ott vannak az okai között. Kérdés persze, meddig mehetünk el úgy, hogy ne kelljen januárban minden ruhánkon centiket engedni – összeállításunk ehhez szolgál néhány jótanáccsal.

Kényeztesse magát hotdoggal!

Nagyon szereti? Vagy csak néha megkívánja? Hazafelé rendre egy hotdog árusba ütközik, vagy csak gyorsan akar vacsorát készíteni...? Ne bánja! Ha néha-néha elcsábul, attól még nem hízik el, amennyiben pedig mustárt is tesz bele, bizonyos lehet abban, hogy az elfogyasztott hotdoggal nem ártott egészségének.

Liarexia: valós betegség vagy hangzatos bulvárfogás?

Új civilizációs evési rendellenességről hallhatunk és olvashatunk egyre gyakrabban a médiában: a zavar neve liarexia, és egészen sajátos problémát takar. Ennek lényege, hogy a betegek – gyakorlatilag kizárólag nők – nem vallják be az igazat táplálkozási szokásaikról, ám nem kevesebbet vallanak be a valójában megevett mennyiségnél, hanem többet.

Olcsó és hatékony fogyókúrás recept

Régóta halljuk mindenhonnan a jótanácsot: ha fogyni szeretnénk, igyunk vizet az egyes napi étkezések előtt, mert a víz megtölti a gyomrunkat, és így csökkenti az éhségérzetet. Talán meglepő, de a sokak által babonaságnak tartott trükk tényleg hat.

Valóban jobban hízunk az esti evéstől?

Köztudott, hogy késő este vagy éjjel nem ajánlatos enni, abban azonban a mai napig nincs konszenzus a szakemberek körében, hogy ennek egészen pontosan mi is az oka. Kevesen tudják, hogy a témában végzett legtöbb kutatás eredményei elsősorban állatokon végzett kísérleteken alapulnak, eredményeik pedig korántsem olyan egyértelműek, mint gondolnánk.

Fehér zsírból barna zsír

Egy amerikai kutatócsoport áttörést ért el a zsírszövetekkel való kísérletek terén, amikor kalóriaégető barna zsírrá alakították az elhízásért felelős fehér zsírsejteket. A szóban forgó vizsgálatot patkányokon végezték, de a tudósok szerint az eredmények embereknél is hasonlóak lennének. A felfedezés új reményt adhat a túlsúllyal küszködők számára.

Fogyókúra versus életmódváltás

A szervezet anyagcsere-folyamatai az életkor előrehaladtával fokozatosan lassulnak, és ez az élettani szabályszerűség az oka többek közt annak is, hogy – változatlan mennyiségű és minőségű táplálékbevitel mellett – évente fél, egy kilónyi zsír rakódik az ember testére. Alapesetben.

Túlsúlyos lehet a terhesség alatt diétázó anya gyermeke

Kettő helyett kell enniük – mondjuk gyakran a várandós nőkre. A jól ismert kifejezés új tartalommal bővült, miután kutatók bebizonyították: ha az anya a terhesség hónapjai alatt diétázik, a módosított étrend megváltoztathatja a születendő kicsi DNS-ét. Ez pedig gyermekkori túlsúlyt eredményezhet.

Öt tévhit a fogyókúrákról

Nehéz eligazodni a rengeteg fellelhető táplálkozási tanács és csodatevő fogyókúra között, hiszen mindig úgy tűnik, hogy van jobb és újabb módszer annál, amelynek segítségével éppen megpróbálunk megszabadulni a fölös kilóktól. Mi az, ami igazán használ, és mi az, ami biztosan nem? Íme néhány elterjedt fogyókúrás tévképzet!

Kényeztesse magát pizzával!

Kevesen vannak, akik képesek lennének ellenállni egy szelet friss, paradicsomos, olvasztott sajttól és fűszerektől illatozó pizzának. Azonban ugyanennek a pizzaszeletnek az elfogyasztásával már szinte be is vittük szervezetünkbe a napi szükséges zsírmennyiséget. Vagy mégsem?

Szép remények

Gyomorba ültetett „pacemaker” lehet eredményes „fogyókúrás módszer” azok számára, akik képtelenek más módon megszabadulni jelentős súlyfeleslegüktől. Hatására az étvágy jelentősen csökken, és beindul a fogyás...

Fogyókúra okozta tünetek

Tisztelt dr. Sánta Zsuzsanna! Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy kb.12 napja fogyókúrázom, közben persze iszom sok folyadékot, gyümölcsöt is fogyasztok. Lassan 4 napja olyan érzésem van mint aki fel van fújódva és wc-zési ingerem is van. Viszont amikor elmegyek wc-ni csak egy kicsi székletem van. Már próbáltam a ricinusolajat is de nem használt. Ilyen esetben mit tehetek? Válaszát előre is köszönöm!

Szakértőink

dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász



Bezár