Busójárás Mohácson

A busójárás a mohácsi sokacok (Mohács dél-szláv nemzetiségi – más eredet-magyarázatok szerint illír (görög) – gyökerekkel rendelkező, a településsel egyidős múltra visszatekintő lakói) rendkívül látványos elemekben bővelkedő hagyományőrző népszokása (sokac nyelvhasználattal “poklade”) amely a múlt század első harmadától egyben idegenforgalmi rendezvény is, melyre tízezrek látogatnak el a világ minden részéből.

Maszkok bálja

A farsang a tavaszvárás pogánykori, igen változatos képet mutató ünnepeiből nőtt ki, gyakorlatilag a zajos mulatozás, a tréfacsinálás, bolondozás, eszem-iszom és az advent lezárulásával, a párkeresés, udvarlás időszaka. Ahogy Goethe mondta, “a karnevál olyan ünnepség, amit voltaképpen nem is a népnek adnak, hanem a nép adja magamagának”.

Szakértőink

dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos



Bezár