Férfiszex: nincsen reménytelen eset

A férfiak normális szexuális működésének feltételei a megfelelő nemi vágyakozás (libidó), a nemi ingerekre létrejövő, a szeretkezéshez elegendő erősségű merevedés (erekció), a magömlés (ejakuláció) és az ezt kísérő kielégülés (orgazmus).

Nemi szerep

A képen látható kisfiú és kislány mindketten úgy viselkednek, ahogy az, a nemi szerepüknek megfelel. A fiú aktív kezdeményezőként, a kislány tartózkodóan.

Indulj be!

Betéve tudjuk, mindet kipróbáltuk: osztrigát faltunk, fülledt erotikus filmeket néztünk, masszíroztuk egymást – és ezek a módszerek egy idő után bizony akkor is unalmassá válnak, ha tényleg jók szexuális életünk felpezsdítésére, a libidó beindítására. Mindez persze azzal is jár, hogy egyre kevésbé alkalmasak a vágy felkorbácsolására. Szerencsére azonban léteznek más, bizonyítottan működőképes praktikák is.

A férfi libidó I.

A férfi libidó, azaz nemivágy gátlásában jelentős szerepe van annak, hogy a férfi szorong partnerének megtermékenyítésétől. Többnyire ez a házasságon kívüli együttélési kapcsolatokra vonatkozik. Tudjuk, hogy a férfiak nem szeretnek házasodni, és meglehetősen hosszan húzzák az egyébként jól működő kapcsolatuk jogi megerősítését. Többnyire azt mondják: „az a papír nem számít”. Pedig ebben nagyon tévednek.

A férfi libidó II.

Nemcsak a megtermékenyítéstől való szorongás gátolhatja a férfi libidóját, hanem partnere is. Mióta a nők dolgoznak sokkal felszabadultabbak szexuálisan is, hiszen létük ma már nem függ egyértelműen a férfitől. Sok nő érzi „egyenlőbbnek” magát az egyenlőnél, s ez megronthatja a párkapcsolatot. Azok az ősi programok, amelyek sok millió év óta öröklődtek a nő, illetve férfi-szerepet illetően, nem változtathatók meg racionális alapon, néhány...

Szakértőink

Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos



Bezár