Stressz és munkamánia

A munkamániások elsődleges jellemzője, hogy nem tudnak elvonatkoztatni a munkától. A kötelességek annyira lekötik őket, hogy lassan eltávolodnak barátaiktól, ismerőseiktől. Esténként a gondolatok szélvészként viharzanak át az agyukon, miközben éberen fekszenek az ágyban. A munkamániások egy része mindig türelmetlenül várja, hogy visszatérhessen a munkába. Semmi – se evés, se társas kapcsolatok, se alvás – nem okoz számukra akkora örömet. Íme egy példa: az, aki egyszerűen csak lelkiismeretesen és keményen dolgozik, munkája közben pl. arra gondol, hogy este vásárolni megy a barátaival. Egy munkamániás a barátaival való esti vásárlás közben is szakadatlanul a munkára gondol. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez NEM hivatalos diagnózis. Csak hivatásos orvos, pszichológus diagnosztizálhat munkamániás állapotot, valamint ajánlhat a gyógyulást célzó kezelést. Nem számít, hány pontot ért el a teszten – ha úgy gondolja, hogy fennáll Önnél a munkamánia veszélye, nyomtassa ki ezt a tesztet, írja fel rá az elért pontszámot és látogassa meg orvosát.

1, Az a biztos, ha én intézem a dolgaimat, inkább nem kérek segítséget.
2, Nagyon türelmetlen leszek, ha sokat kell várnom valakire, vagy ha valami túl sokáig tart – például hosszas listák, lassan betöltődő oldalak, stb.
3, Állandó rohanásban vagyok, harcban állok az idővel.
4, Bosszant, ha félbeszakítanak, miközben épp valaminek a közepén tartok.
5, Mindig elfoglalt vagyok, egyszerre több vasat tartok a tűzbe.
6, Gyakran azon kapom magam, hogy egyszerre két-három dolgot csinálok: ebédelés közben beszámolót írok, de közben telefonálok is.
7, Rendszeresen túlvállalom magam: többet vállalok el, mint amennyit teljesíteni tudok.
8, Bűntudatom van, ha éppen semmin sem dolgozom.
9, Fontos számomra, hogy lássam a munkám konkrét eredményét.
10, Jobban érdekel a munkám végeredménye, mint maga a folyamat.
11, Úgy érzem, számomra a dolgok nem haladnak elég gyorsan, sosem zárulnak le időben.
12, Könnyen elveszítem az önuralmamat, ha a dolgok nem úgy mennek, ahogy véleményem szerint kellene, vagy nem úgy alakulnak, ahogy az nekem megfelel.
13, Előfordul, hogy úgy kérdezek meg valamit, hogy észre sem veszem, hogy a válasz éppen megelőzőleg hangzott el.
14, Sok időt töltök a jövőbeni események tervezésével, miközben nem törődöm azzal, mi van itt és most, a jelenben.
15, Azután is dolgozom, hogy a kollégáim már hazamentek.
16, Mérges leszek, ha a többiek nem törekednek legalább annyira a tökéletességre a munkában, mint én.
17, Zaklatottá válok, ha egy helyzetben kicsúszik a kezemből az irányítás.
18, Saját magamat is nyomás alá helyezem, önmagamat korlátozó feltételeket szabok saját magam számára.
19, Nehezen kapcsolódok ki, ha nem dolgozom.
20, Több időt töltök munkával, mint a barátokkal, a hobbimmal és testmozgással együttvéve.
21, Fejest ugrok új projektekbe akkor is, ha még nincs hozzá minden megfelelően előkészítve.
22, Nagyon bánt, ha akár egy kis hibát is vétek.
23, Több időt, energiát és gondolatot szánok a munkámra, mint a barátaimra és szeretteimre.
24, Előfordul, hogy elfelejtem, ignorálom vagy minimálisra csökkentem a fontos családi események számát (születésnapok, évfordulók, ünnepek).
25, Megesik, hogy fontos döntéseket hozok, mielőtt minden információ a kezemben lenne ahhoz, hogy alaposan átgondolhassam az ügyet.

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Orvos válaszol - Kérdezze a szakértőt

dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Vereczkey Attila dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos specialista
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
Higi Vera Higi Vera pszichológus
dr. Pintér Zsolt dr. Pintér Zsolt gyermekgyógyász
dr. Illanitz Elemér dr. Illanitz Elemér szülész-nőgyógyász
dr. Buhály Mónika dr. Buhály Mónika gyógyszerész
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta



Ön hova utazna szívesen nyaralni?






Események

Horoszkóp

Horoszkóp Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Bezár