A gyermeknevelés tíz előnye

2011.12.07. - Írta: DA

A gyermeknevelés tíz előnye

Gyakran halljuk, hogy ha gyermekünk van, mindenünk megvan. És ha még ez így túl egyszerűnek és idillikusnak is tűnik, az biztos, hogy gyerekekkel tényleg jobb, mint nélkülük. Az alábbiakban elmondjuk, miért.

1. A gyerekek családdá tesznek egy párt. És ahogy mondani szokás, amíg nincsenek, azt nem tudjuk elképzelni, milyen, amikor vannak. Ha pedig megérkeznek, már az a gondolat tűnik idegennek, hogy nincsenek.

2. Megtanulunk alább adni az önzésünkből. Szülőnek lenni huszonnégy órás munka: felelősek vagyunk egy másik embernél, akinek minden rezdülése kihat ránk is. Ez az állapot azt kívánja meg, hogy félretegyük a saját érdekeinket, és ezek elé helyezzük a gyerekét. Nem mindig könnyű – de egy pillanatig sem kérdéses, hogy így kell lennie.

3. A gyerekek gazdagítják a mindennapokat. A világra történő gyermeki rácsodálkozás a világ egyik legkedvesebb jelensége, hiszen minden új nekik. Ezáltal nemcsak kellemes pillanatokban lehet részünk nap mint nap, de mi magunk is felidézhetjük magunkban a régi emlékeket.

4. A gyerekek a világ legjobb tanítói, akik arra tanítanak meg minket, mit ér az addig felhalmozott tudásunk a gyakorlatban, és persze azt is próbára teszik, mennyit tudunk átadni belőle nekik. Emiatt új dolgokat is meg kell tanulnunk, vagy újra kell tanulnunk rég elfeledett információkat – olyan triviális, mindennapi jelenségek magyarázatában sem tévedhetünk, mint hogy például miért kék az ég, hogyan alakul ki a vihar, illetve az egyes dinoszauruszok nevei.

5. Szülőnek lenni azzal is jár, hogy mi magunk is jobban odafigyelünk az egészségünkre, hiszen rádöbbenünk: felelősséggel tartozunk egy másik emberért. Mindez különösen a férfiakra igaz, akik kutatások egész sora szerint sokkal egészségtudatosabban élnek, miután gyermekük születik. Nem csoda: onnantól kezdve már egyértelműen van például miért leszokni a dohányzásról.

6. Jobban megismerjük önmagunkat. Szülőnek lenni azzal jár, hogy olyan rejtett tartalékainkat és hibáinkat térképezzük fel, amelyek létezéséről korábban talán nem is tudtunk. Türelmesebbek és nyugodtabbak leszünk, és rájövünk, mi az, ami valóban fontos.

7. A gyerekek növelik az önbizalmat. Semmi sem mérhető ahhoz, amikor gyermekünk azt mondja, mi vagyunk a legjobb anyuka vagy apuka a világon, netán ha kifejezik abbéli vágyukat, hogy ránk szeretnének hasonlítani. Gyermeket vállalni sok lemondással jár, ám ha egyszer elköteleztük magunkat a családunk iránt, egyből érzékeljük majd: mindennek bőségesen van ellentételezése.

8. Ismét gyerekek lehetünk. Az, hogy gyermekünk van, lehetővé teszi, hogy mi magunk is ismét gyermeki dolgokkal foglalkozzunk. Utód nélkül aligha bújócskáznánk a parkban vagy építenénk legóból tornyokat, így viszont megtehetjük. Nézhetünk rajzfilmeket, játszhatunk és labdázhatunk is – és garantáltan senki sem fog rajta megütközni.

9. A szülők többet nevetnek. És ez nem az az udvarias műnevetés, amit a kollégánk által ezredszerre elsütött pocsék tréfa után rutinszerűen előkapunk a farzsebünkből, hanem igazi, őszinte kacaj. A gyerekek ugyanis egyszerűen viccesek. Folyamatosan olyan dolgokat tesznek és mondanak, amin egyszerűen muszáj nevetni.

10. Több szeretetet adunk és kapunk. Amennyire giccsesen hangzik ez, olyannyira igaz: ha gyerekünk van, több szeretetteljes élményben lesz részünk a mindennapokban, és sokkal intimebb, békésebb légkörben töltjük majd az időt. Vannak idők, amikor nehezen boldogulunk, és hullámvölgyek is, amikor nem vagyunk éppen jóban velük – de egy nagy ölelés általában ilyenkor is mindent helyre tesz.