A nyár árnyoldala

2011.05.28. - Írta: DÁ

A nyár árnyoldala

Itt a meleg és vele együtt a kellemetlen rovarok, amelyek nemcsak döngicsélésükkel zavarják a mindennapokat, hanem csípéseikkel is. A szúnyogcsípés általában nem jár különösebb következményekkel, néha azonban származhatnak belőle a viszketésen túlmenő problémák is.

A kutatók úgy vélik, tízből egy ember általában különösen vonzó a szúnyogok és egyéb rovarok számára különböző okokból. Azt is szokás állítani, hogy mivel a nagyobb termetűek több szén-dioxidot adnak le, így nagyobb az esélyük a sok csípésre, harapásra, mint a kisebbeknek. Ez természetesen azt is maga után vonja, hogy a felnőttekre jobban „ragadnak” a kártékony szárnyas kellemetlenkedők, mint a gyerekekre, és ugyanígy azokra is, akik éppen testmozgást végeznek, például futnak, hiszen az izzadás szintén vonzza a rovarokat. A várandós nőkre szintén veszélyesebbek a vérszívók, emellett pedig a testkémia is tartogat olyan egyéni eltéréseket, amiért valakire jobban „harapnak” a szúnyogok, mint másokra. A rovarok elsősorban a bő vérellátású, csupasz testfelületeket keresik.

Amennyiben a szúnyogokat nézzük, közülük csak a nőstények csípnek, mivel a peték fejlődéséhez szükségük van vérre. A rovarok ormányuk kis vágásaival nyitják meg az emberi bőrt, majd nyálukat befecskendezve érzéstelenítik az adott területet. A fehérjékből álló szúnyognyál véralvadásgátló hatással rendelkezik, így az állat könnyedén fel tudja szívni magát. Az említett fehérjék ugyanakkor különféle immunreakciókat váltanak ki, ezekből pedig számos embernél allergiás tünetek következnek.

A szúnyogcsípéseket már csak azért se vegyük felvállról, mert Magyarországon is jelen vannak nyugat-nílusi vírussal fertőzött szúnyogok, utóbbi pedig a viszketés mellett komoly fertőzésekhez is vezethet. Szerencsére csak kevés rovar hordozza magában a megbetegedést, de szórványosan minden évben akadnak hasonló esetek. A nyugat-nílusi vírussal fertőzöttek túlnyomó többsége, mintegy négyötöde tünetmentes marad, másoknál azonban kellemetlen láz, fejfájás, hányás jelentkezik, ritka esetben pedig idegrendszeri következményekkel is számolni kell. A szövődmények között előfordulhat máj-, hasnyálmirigy- és szívgyulladás is.

Annak érdekében, hogy mindezt elkerüljük, nyáron semmiképpen se sajnáljuk a pénzt a boltokban kapható rovarriasztókra, ha pedig már megcsípett minket a szúnyog, ne vakarjuk az adott helyet, ugyanis így könnyen baktériumok juthatnak a szervezetbe. Különösen erős allergiás reakciók esetén forduljunk orvoshoz, aki antihisztamin segítségével könnyen enyhíthet a kellemetlenségeken.