Beteg a baba

2010.10.19. - Írta: betegvagyok.hu

Beteg a baba

A megfázást vírusfertőzés okozza. Attól még nem fázik meg az ember, hogy huzatban ül, vizes a lába, vagy akár kabát nélkül megy ki a hidegbe, viszont mindez csökkentheti a kórokozókkal szembeni védekezőképességet. A kisbabáknak, és a kisebb gyerekeknek a szokványos megfázás ellen gyenge a védekezôképességük; könnyen megkaphatják és igazán betegek lehetnek tőle.

  • Ha a baba betegnek tűnik, vigyük el orvoshoz, még ha nincs is láza. Ritkán, de előfordul, hogy a babának igen alacsonyra süllyed a testhőmérséklete, ha beteg.
  • Ne feledjük, hogy a babának nehezére esik a száján keresztül lélegeznie, és mialatt szopik, vagy a cumisüvegből eszik, szüksége van rá, hogy az orrán is kapjon levegőt. Kérdezzük meg az orvost, nem javasol-e valamilyen orrcseppet, az etetések előttre. Azt is kérdezzük meg, leszívjuk-e az orrából a váladékot egy gumiból készült lágy orrszívóval, vagy orrszívó porszívóval.
  • Figyeljük, hogy mennyi tejet/teát iszik meg a baba, mialatt akadályozva van a szopásban. Ha valóban nehezére esik a szopás, és az étvágya is csökken, könnyen kiszáradhat. Ha túl csendes, elesett, kiszáradt a bőre, vagy ha a pelenkája két-három órán át is száraz marad, ne habozzunk visszamenni az orvoshoz.
  • A kisdedeknél, kisgyerekeknél gyakran lázkiugrással vagy akár hányással is indulhat egy-egy megfázás, de miután már kialakult, nem olyan betegek, csak a közérzetük rossz.
  • Fontos, hogy a gyerek megtanulja erősen kifújni az orrát. Az egyik ujjával zárja el az egyik orrlyukát, míg a másikat fújja.
  • Ha csak úgy tud elaludni, hogy cumizik, vagy szopja az ujját, csak akkor lefekvés előtt is célszerű orrcseppet használni.
  • Ne cseppentsünk az orrába gyakrabban, mint ahogy azt az orvos javasolja.
  • A nátha szövődhet komolyabb betegségekkel. Ha egyszer a vírusoknak sikerült a szervezetben megtelepedniük, csökkentik a gyerek ellenálló képességét, és elkezdenek szaporodni. A csökkent ellenálló képesség következtében baktériumok is megtelepszenek a gyerek szervezetében, és olyan „másodlagos fertôzéseket" hoznak létre, mint amilyen a hörghurut, a tüdőgyulladás vagy a középfülgyulladás.
  • Ha a gyereknek több napig láza van, orrából bôséges zöldessárga váladék folyik, zihlálva köhög, fáj a torka, a füle, rosszabbul hall, vagy levertnek és étvágytalannak tűnik, akkor másodlagos fertőzésre gyanakodhatunk.


Az orvos a megfázást okozó vírusok ellen nem tud gyógyszert adni, a baktériumok ellen viszont felírhat antibiotikumokat. Keressük fel azonnal, amint a közönséges náthához a felsorolt tünetek valamelyike társul.