Egészséges bélflórával kevésbé hízunk

2011.05.27. - Írta: DÁ

Egészséges bélflórával kevésbé hízunk

Az egészséges bélflóra csökkenti az elhízás kockázatát – állítja egy új kutatás, amelynek alanyai patkányok voltak. Mint a tudósok megállapították, a hangzatos lactobacillus plantarum HEAL19 nevet kapott tejsav-baktérium napi bevitele által megelőzhető a hízás és jobbra fordíthatók a szervezet gyulladásos megbetegedései is. Az eredmények az emberekre is állnak.

Az egészséges bélflóra nagy mennyiségű „hasznos baktériumot” tartalmaz, a tejsav-baktériumok szerepe többek között például éppen az, hogy kordában tartsák a gyulladásokat okozó baktériumfajtákat. A svédországi Lund Egyetem kutatói megállapították: azon patkányok, akiknek embrionális koruktól kezdve élemedett korukig minden nap az említett speciális tejsav-baktériumot adagolták, jelentősen kevesebb többletsúlyt szedtek magukra, mint a többiek.

Mindkét csoportnyi patkány ugyanazokat a magas energiatartalmú tápanyagokat fogyasztotta. A fenti baktériumokkal is ellátott állatok természetes bélflórája emellett összességében is gazdagabb, változatosabb összetételű és jobb lett, mint a többieké. A patkányok harmadik csoportjának ivóvizébe gyulladásokat eredményező escherichia coli (azaz e. coli) baktériumokat adagoltak, étrendjük pedig megegyezett a többiekével, azaz magas tápértékű, hizlaló ételeken éltek. Az e. coli nem meglepő módon szintén jelentős változásokat eredményezett a bélflórában, és hatására növekedett a szervezet zsírszöveteinek mennyisége is.

A kísérlet során különös figyelmet fordítottak a vemhes patkányokra: egy részüket az állapotos szakaszban és a szoptatás ideje alatt is különösen zsíros ételekkel tömték. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a kalóriadúsabb tápanyagokon élő állatok kicsinyei már kéthetes korukra is magasabb testsúlyúak és hájasabbak voltak, mint társaik, és több volt esetükben a különböző gyulladásos megbetegedések száma is.

A svéd tudósok egy másik vonatkozó kutatásban természetes úton világra jött újszülöttek első székletét vizsgálták. A magzat steril környezetben él, így bélrendszerében nincsenek mikroorganizmusok sem, ám a születés során a kisbaba lenyeli azon tejbaktériumokat, amelyek az anya hüvelyében tenyésznek. Ez volt az első vizsgálat, amely kimutatta, hogy a nem császármetszéssel született csecsemők bélflórájában már kétnapos korukban is ott találhatók ezek a mikroorganizmusok.

Az egészséges bélflóra a kezdetektől fogva alapvető szerepet játszik abban, hogy a kicsikből később egészséges emberek legyenek. A kutatóknak ezzel összefüggésben például azt is sikerült bebizonyítaniuk, hogy a 18 hónapos korukra allergiás ekcémától szenvedő gyerekeknek egyhetes korukban kevésbé volt változatos a bélflórájuk azokénál, akiknél nem jelentkeztek hasonló bőrtünetek.