Egyre kevesebb a szex

2017.05.25.

Egyre kevesebb a szex

A szexualitás terén soha nem volt akkora liberalizmus, mint napjainkban. A szexuális forradalom a 70-es években robbant ki, amikor megváltoztak a társadalmi szokások, elfogadottá vált a házastársak közötti válás, a homoszexualitás, az alternatív kapcsolatok, napjainkban pedig az úgynevezett swingerezés. Mindennek ellenére, vagy talán éppen ezért manapság kevesebbet szexelnek az emberek, mint évtizedekkel ezelőtt.

Amerikai kutatók, Jean Twenge, Ryne Sherman and Brooke Wells nemrég tették közzé beszámolójukat arról, hogyan változtak meg a szexuális szokások. Ebben leírják, hogy az amerikaiak 15 százalékkal ritkábban szeretkeztek 2010-ben, mint a kilencvenes években. Konkrét számokkal ez az azt jelenti, hogy egy átlag amerikai korábban évente 62-szer merült el a gyönyörökben, utóbb viszont már csak 53-szor.

A csökkenés minden társadalmi réteget érint fajra, vallásra, iskolai végzettségre, státuszra való tekintet nélkül. Különösen a házastársak esetében figyelték meg a legnagyobb visszaesést. Az okokat vizsgálva arra jutottak, hogy leginkább a technológiai eszközök elterjedése lehet a felelős. Az interneten elérhető pornográf oldalak széles körben váltak ismertté, s egyre többen rákaptak a használatukra.  Ez odáig fajult, hogy egyesek szabályosan internetes pornó függőkké váltak, ami pszichiátriai kezelést igényel. A pornó oldalakat böngésző férfiak és nők hamarabb és könnyebben találnak kielégülést ilyen módon, mintha valódi szexuális élményben volna részük. Ez egyfajta menekülés is a párkapcsolatok bonyodalmai miatt.

A valódi örömszerzés visszaesésének másik oka, hogy a nyugati világban meglehetősen sokat dolgoznak az emberek, ami kimerüléshez vezet, ez pedig elveszi a kedvüket a meghitt együttléttől.

A fokozott stressz szintén a bajok forrása. Az Egyesült Államokban például heti 47 órát dolgoznak.   
A kutatók azt is megállapították, hogy egyenes összefüggés van a szexualitás csökkenés és a depressziós emberek számának növekedése között.

 
Forrás: BBC