Ezer Lámpás Éjszakája

2012.05.25. - Írta: Cultura

Ezer Lámpás Éjszakája

Az eltűnt gyermekek világnapja alkalmából május 25-én idén hat városban rendezik meg idén az Ezer Lámpás Éjszakáját; mintegy 50 énekes, zenész és zenekar vállalta, hogy a kampány mellé áll, és fellépésével támogatja az eltűnt gyerekek felkutatását.

A rendezvény keretében Budapesten, Pécsen, Győrben, Veszprémben, Székesfehérváron és Kecskeméten egész napos családi és gyerekprogramokkal valamint koncertekkel várják az érdeklődőket. A kampány középpontjában a gyermekek veszélyeztetett helyzete és a fiatal lányokat érintő prostitúció áll. Az eltűnt fiatalkorúak között ugyanis jóval több a lány.

Az Ezer Lámpás Éjszakája kampány 2011-ben indult és a tervek szerint minden évben megrendezésre kerül. A cél, hogy ráirányítsák a társadalom figyelmét arra a szomorú tényre, hogy Magyarországon több, mint 10 ezer fiatalkorú eltűnését jelentették be 2010-ben. A kampány az 1979-ben bejegyzett “Eltűnt Gyermekek Világnapjához” kapcsolódva szeretné felhívni a figyelmet a csellengés veszélyeire és a preventív intézkedések fontosságára.
2011. május 25-én közel háromezren mentek el a Városligetbe, ahol a civil szervezetek és a rendőrségi tájékoztatás mellett, jelentős szerepet kaptak azok a családok, akik évek óta keresik eltűnt gyermekeiket. A “lámpások” égbe eresztése mellett ötszáz fő részvételével a család formát imitáló flashmob akció volt a leglátványosabb figyelemfelhívás.

Ezer Lámpás Éjszakája 2012

Hat helyszínen jótékonysági koncertet ad többek között Tóth Vera, Király Viktor, Kökény Attila, Jamie Winchester, a Back II Black zenekar, Szekeres Adrien, Korda György és Balázs Klári.
A művészvilág mellett népszerű tévések is segítik a kampányt. Székesfehérváron és Veszprémben Lipcsei Betta Miss Universe Hungary és Szabó Dóra Miss Earth Hungary lesznek a rendezvény háziasszonyai. Weisz Fanni Pécs arca, Vujity Tvrtkóval együtt vezeti majd a műsort Pécsett. Győrben Szekeres Nóra, Kecskeméten pedig a Megasztárból ismert Giorgio kampányol az ügy mellett. Budapesten Váczi Gergő vállalta a műsorvezetést, ahol a rendezvény ötletadója és főszervezője, Kárász Róbert műsorvezető is jelen lesz.

A civil szervezetek mellett a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) is a kezdeményezés mellé állt. Csatlakozott a rendezvényhez a Kék Vonal és az Országos Gyermekvédő Liga is. A kampányban a csellengés veszélyeire, hátterére is felhívják a figyelmet. Több millió terméket készítenek majd az eltűnt gyerekek képeivel, köztük ásványvizes palackot, tejes dobozt, iskolatejet, valamint plakátokat. A tavaly elindított Tejes doboz akció segítségével kilenc gyermek került elő.

A kampány élére állt a legnagyobb hazai pénzintézeti hálózat, a TakarékPont és főtámogatóként karolta fel a társadalmi ügyet. Az esemény zárásaként 6000 lámpást engednek fel egyszerre este fél 10-kor az ország hat városában – olvasható a szervezők közleményében.

További információk Ezer Lámpás Éjszakája oldalon érhetők el.

Forrás:www.cultura.hu