Hogyan ne hízzunk az ünnepek alatt?

- Írta: DA

Hogyan ne hízzunk az ünnepek alatt?

Várjuk a karácsonyt, ez nem is kérdés – és miért is tagadnánk, a meghitt, szeretetteljes hangulat, a nagy családi összejövetelek és a munka elfelejtése mellett ennek anyánk hatfogásos nagy ebédje és nagyanyánk legendás süteményei is ott vannak az okai között. Kérdés persze, meddig mehetünk el úgy, hogy ne kelljen januárban minden ruhánkon centiket engedni – összeállításunk ehhez szolgál néhány jótanáccsal.

Csak egyszer van karácsony egy évben

…ami épp elegendő ok arra, hogy hátradőljünk és élvezzük. Mi értelme van annak, hogy megvonjuk magunktól a mákos bejglit, aztán nagyokat nyelve nézzük, amint mások teli szájjal tömik magukba az ünnepi asztalnál? Azon kívül, hogy rosszul érezzük magunkat, semmi a világon. Ha az év többi szakában egészségesen is kiegyensúlyozottan táplálkozunk, semmit sem vesztünk azzal, ha egy hétre elengedjük magunkat. Ez természetesen ne mértéktelen falást jelentsen.

Keveset mindenből, amit szeretünk

Az ész és mérték nélküli lakmározás, illetve teljes doboznyi bonbonok elnassolása helyett inkább törekedjünk változatosságra. Nyugodtan végigehetjük a teljes karácsonyi menüt, és vehetünk az összes rokon süteményéből, pogácsájából, sőt, a szaloncukrokból is – de mindegyikből keveset vegyünk magunkhoz, és azt is lassan együk meg. Így nemcsak kisebb az esélye annak, hogy teletömjük magunkat, de az ízeket is jobban kiélvezhetjük.

Trükkök családi nagyebédek és vacsorák előtt

Igyunk két-három pohár vizet, mielőtt elindulunk a rokonokhoz a nagy ünnepi vendégeskedésbe. Ha szomjasan érkezünk és egyből a kezünkbe nyomott pohár borral kezdünk, egy idő után jóval inkább megérezzük majd, mint kellene, a második után pedig garantált, hogy mindenféle mérlegelést nélkülözve esünk majd neki a különböző fogásoknak. Ha alkoholizálunk, azt se kizárólagosan tegyük, hanem igyunk közben üdítőket, ásványvizet is. Nem ostobaság bekapni néhány falatot – például gyümölcsöt – még otthon, így a vércukor-szintünk is rendben lesz.

A stressz elkerülhetetlen

Fogadjuk el, hogy a karácsonyi vendégjárás nem a pihenésről szól, sőt, kifejezetten stresszes is lehet, különösen, ha mi vagyunk épp a vendéglátók. Ne vegyük a nyakunkba mindenki jókedvét, és szakadjunk el néha a konyhától, illetve a konyha kísértéseitől. Este pedig nyugodtan merüljünk bele egyedül a forró fürdőbe, vagy tegyünk egy frissítő sétát a környéken, hogy kicsit kiürítsük a fejünket.

Ne az evés legyen a központban

Ne úgy tekintsünk az egyes ételekre, hogy azok jók vagy rosszak, még akkor sem, ha eltökélten nem akarunk plusz kilókat felszedni az ünnepek alatt. Ha másképp nem megy, akkor pedig képzeljük el magunkat az álomruhánkban, és az garantáltan csökkenti majd az étvágyunkat.