Itt a tavaszi bezsongás!

- Írta: DA

Itt a tavaszi bezsongás!

Itt a tavasz, és vele együtt beindul a hormontúltengés is a szervezetben. Nem véletlenül nevezik ezt az évszakot a szerelem, a szenvedély idejének az évben, hiszen a napfény hatására mindkét nem intenzívebben érdeklődik a másik iránt.

A jellegzetes tavaszi bezsongás elsődleges kiváltója természetesen nem is lehet más, csak a napfény: a természet újraéledése összes érzékünket fokozott mértékben stimulálja, miközben energikusabbnak is érezzük magunkat (a tavaszi fáradtság napjait leszámítva).

A fő biológiai felelős a dopamin nevű, úgynevezett neurotranszmitter, amely a tesztoszteron-termelés befolyásolásán keresztül alapvetően hat szexuális étvágyunkra, de a boldogság kialakulásában is szerepet játszik, és a fantázia, a kreativitás területén is fontos feladatokat tölt be a szervezetben. Ugyanígy muszáj kiemelni az alvásért és az energiaszintért felelős melatonint is, amelynek termelődése viszont éppenhogy csökken a fény hatására: ennek következtében nemcsak a hangulatunk javul, de energikusabbnak, vidámabbnak is érezzük magunkat, sőt, egyes kutatók szerint nemcsak magunkat, hanem a többi embert is szebbnek, vonzóbbnak látjuk ilyenkor.

Persze nemcsak annak látjuk őket: könnyen lehet, hogy tényleg vonzóbbak is. Ennek már csak az is az oka lehet, hogy tavasszal mindenki kevesebbet eszik és többet tartózkodik a szabadban, tehát többet is mozog. És természetesen a külső környezet változásai is ösztönzik a fenti, biológiai hátterű változásokat: a növények illata, látványa eleve javítja a hangulatot, a meleg következtében viselt lengébb ruhadarabok pedig érthető módon beindítják a fantáziát. Utóbbi főleg a férfiak esetében jellemző, de a közhiedelemmel ellentétben a nők sem vonhatják ki magukat a fokozott vizuális ingerek hatása alól. Mivel pedig mindenki többet mutat magából, a megjelenésére is jobban odafigyel. Vagyis öngerjesztő folyamatokról van itt szó, amelyek aztán nyáron, a strandszezonban érik el csúcspontjukat – ekkorra már bevallottan mindenki igyekszik a lehető legjobb formájába kerülni.

A fentiekkel ellentétben egyébként a statisztikák azt mutatják, nem a tavaszi hónapokban szeretkezünk a legtöbbet, hanem decemberben: a hidegek beköszöntével a modern ember többször bújik össze, mint amikor egyébként is meleg van, ráadásul az ünnepek ideje alatt több időnk is jut egymásra. Az ugyanakkor szintén tény, hogy tavasszal következik be a legtöbb nem várt terhesség, a férfiak tesztoszteronszintje ugyanis ilyenkor a legmagasabb, és ez befolyásolja a spermájuk „erejét”, nemzőképességüket is.