Jóízű barnulás

- Írta: SzN

Jóízű barnulás

Ha valaki egy hónapon át rendszeresen fogyaszt béta-karotinban és E-vitaminban gazdag élelmiszereket, biztos lehet abban, hogy bőre sokkal védettebb lesz a nap káros sugaraival szemben, illetve hogy jobban és szebben barnul majd. A védő hatású élelmiszerekből ráadásul különleges finomságok is készíthetők!

Citromos napvédő saláta

Hozzávalók 4 személyre:

  • 40 dkg spenót,
  • 30 dkg sárgarépa,
  • 8 evőkanál hidegen sajtolt napraforgóolaj,
  • 8 evőkanál napraforgómag,
  • 3 nagy citrom leve,
  • tengeri só.


Elkészítés:

A hűtött répákat meghámozzuk és csíkokra metéljük, esetleg durvára reszeljük.
A szintén hideg spenótot megmossuk, lecsöpögtetjük. Ha zsenge (kóstolással könnyen eldönthető), szárait is meghagyjuk, ha nem, száraitól megfosztjuk a spenótleveleket, és kisebb darabokra tépjük(!).

A citromok levét kifacsarjuk, majd az olajjal és négy csipet tengeri sóval összekeverjük, a keveréket pedig salátaöntetes tálba töltjük.

A napraforgót sóval folytonos keverés mellett halványra pirítjuk, ha pedig kész, kis tálkába öntjük.
A répát és a spenótot egy nagy salátástálban összeforgatjuk, és tálalásig hidegre tesszük.
Tálalás előtt a saláta tetejére szórjuk a napraforgómagot.

Az öntetet a kiöntőben adjuk asztalra, hogy mindenki ízlés szerint locsolhasson belőle salátájára.