A kiégettség elsődleges oka a mindennapok egyre fokozódó stressze, ami magánéleti vagy munkahelyi egyaránt lehet: a túlhajszoltságot mindenki másképp reagálja le, és amennyiben az állandó fizikai és lelki igénybevétel mellé nem párosul pozitív visszacsatolás, sokan könnyen magukba fordulhatnak. Az állandó bizonytalanság szintén hasonló eredményekhez vezethet, a végállapotban pedig már igen komoly mentális betegségről beszélhetünk.
Maga a burnout-szindróma évek alatt fejlődik ki, méghozzá több fázis során. Az első ezek közül az úgynevezett idealista periódus, amikor az illető „túlpörög” hivatása tekintetében: állandóan a munkán jár az esze, a magánélet másodlagossá silányul, és a legkisebb munkahelyi fiaskó vagy negatív tapasztalat is a kihat a magánszférára. Mindez nem azonos a munkamániával, egy határt átlépve azonban már a kiégés második stádiumáról beszélünk: innentől a beteg mintegy a tátongó szakadék szélén áll, személyisége egyre instabilabb. E szakasz neve frusztrációs stádium, amikor fokozódik az ingerlékenység, a munkahelyi teljesítmény azonban már nem fokozható tovább, az illető minden szempontból elérte a saját határait. Az ezt követő harmadik szakasz már a burnout kezdete: a munka minősége romlik, a kreativitás csökken, az egyre döntésképtelenebbé, csalódottabbá váló beteg pedig hatalmas kudarcélményekkel szembesül a mindennapi élet apróságai révén. Mindez komoly önértékelési problémákhoz vezet, és megjelennek az első fizikai tünetek is az örökös fáradtság, hasmenés vagy heves szívdobogás-rohamok képében. A végső stádium, a kiégettség állapota a reménytelenség állapota: a beteg ekkor már gyakorlatilag munkaképtelen, nem tud magán erőt venni, fizikailag is egyre rosszabbul érzi magát, és súlyos önsajnálattól szenved.
A kiégettséget lényegesen egyszerűbb megelőzni, mint utólag kezelni, erre azonban csak akkor van mód, ha odafigyelünk szervezetünk jelzéseire. A modern munkahelyek egy része már igyekszik tekintettel lenni az alkalmazottak igényeire: a munkavállalókra jobb esetben igáslóként, rosszabb esetben fogyóeszközként tekintő, falanszter-jellegű, embertelen és lélektelen taposómalmok ideje lejáróban van. Higgyük el: ha minden reggel remegő gyomorral, görcsösen rettegve indulunk el dolgozni, akkor érdemes elgondolkodni a váltáson, még akkor is, ha pillanatnyilag úgy fest, nincs előttünk más lehetőség. Amennyiben elértük a kiégettség állapotát, onnan már nagyon nehéz lesz visszatalálni, és egyedül szinte esélytelen, hogy sikerüljön, pszichológus vagy pszichiáter segítségére lesz szükségünk hozzá.