Rizikós az éjszakai autózás

2011.01.31.

Címkék: baleset fáradtság
Rizikós az éjszakai autózás

Az éjszakai vezetés – amennyiben kialvatlan valaki – ugyanolyan koncentrációzavarokat vált ki, mint amilyet az alkoholos befolyásoltság. Holland szakemberek vizsgálataik során úgy találták, hogy már két óra éjszakai vezetés után is jelentősen megnő a vezetés közben vétett hibák száma.

A Hollandia-beli Utrechti Egyetem kutatói egészséges, fiatal önkénteseket figyeltek meg estétől reggelig tartó, vagy az éjszaka folyamán kezdődő autóvezetés közben, miközben az autóvezető működését kamerával is rögzítették. A felvételeket kiértékelve úgy találták, hogy már kétórai autóvezetés után is olyan hibákat vétenek a sofőrök, mintha enyhe alkoholos befolyásoltság alatt állnának. A vezetők annál többet hibáztak, minél több időt vezettek folyamatosan.
Négy és fél óra vezetés után olyan szintű és gyakoriságú hibákat vétettek a kísérleti alanyok, mint azok, akik három rövidital elfogyasztása után ülnek autóba.
A kutatók törekvései, hogy fokozzák az autóvezetők koncentrálóképességét, kudarcot vallottak. Hiába hallgattattak például a sofőrökkel zenét: teljesítményükön ez nem változtatott.
A holland kutatók eredményei arra engednek következtetni, hogy magunk és utasaink „bőrét is vásárra visszük”, amikor éjszaka vágunk neki egy-egy hosszabb útnak: az érzékek tompulása és a reflexek lassúbbodása jelentősen megnöveli az esélyét a karambolnak.
2010-ben Magyarországon 734 ember veszítette életét közúti balesetben. Statisztikák szerint a balesetek egyötödét az autóvezető fáradtsága okozza.