Szédülésből esés

Az orvos válaszol

2011.04.07. - Írta: Dr. Sáry Gyula (belgyógyász)

Szédülésből esés

Jó napot kedves Doktor Úr!

Azt szeretném megkérdezni, hogy a 2 éves lányom szédül, saját magától összeesik álló helyzetébe. Ez nem most először jelentkezett nála. Már egyre gyakoribb, mit lehet ez a szédülés?

Válaszát előre is köszönöm!

Kezét csókolom!

Az összeesés okával kell kezdenem, mert abból kell kiindulni. Felteszem a kérdést, a kislány egészségesen született-e? Mivel az feltűnt volna, ha sérül, azzal kezdem az esetet, hogy nem történt semmi zavaró a szülésnél. Az összeesés oka leginkább az, hogy az agy időlegesen vérszegénységbe kerül, és oxigén hiányba. Ugyanaz az eset, mint amikor kislányokat meleg nyári napon, valami ünnepélyen sokat állni hagyják, fedél nélkül. Ilyenkor azok, akiknek alacsony a vérnyomása, kiesnek a sorból, mert fejükből kisüllyed a vér. De olyanok is összeesnek, akik vérszegények, mert kisebb fokú agyvérszegénység esetén is kevés oxigént kap az agyuk. Ezek a leggyakoribb okok. A veszélyesebb, ha szülésnél, régebben fogós műtéteknél, sérül az agy, és ez később epilepsziát okoz. Első két esetben gyermekorvos dönthet, vérnyomásmérés, vagy vérkép vizsgálattal. A harmadiknál ideggyógyászt kell segítségül hívni. Akkor pedig az EEG/Elektro Encephalo Graf /dönt

Remélem, az enyhébb esettel állunk szemben.

Jó napot, bocsánat, kezét csókolom!

Dr. Sáry Gyula