Tények, amiket tudni kell a férfiakról

2012.06.28. - Írta: DA

Tények, amiket tudni kell a férfiakról

A legtöbben azt hiszik, hogy a férfiak igen egyszerűen működnek, ha szexre kerül a sor, ez azonban nem igaz. A hálószoba a férfiak előadásainak nagy színpadát jelenti – és sok esetben amit kapsz és hallasz róla, csupán a szerephez tartozik, és nem a valóság. Ellentétben az alább felsoroltakkal.

A férfiak…
szeretik, ha méltatják őket
Általános tévhit, hogy a férfiak esetében semmiféle bizonytalanság nem lengi körül a szexet, pedig a pasik ebből a szempontból egyáltalán nem különböznek olyan nagyon sokban a nőktől, mint azt gondolnád. Ugyanúgy szégyellik az extra hájrétegeket, ugyanúgy aggódnak amiatt, hogy tetszenek-e a partnerüknek, és természetesen abban sem biztosak, hogy jó-e neked, amit éppen csinálnak. Bevallani persze sosem fogják mindezt, de hidd el, hálásan fogadják majd, ha pár biztató, dicsérő szóval eloszlatod a kételyeiket.
valóban félnek az intimitástól, de korántsem azért, amiért hinnéd
Tanulmányok igazolják, hogy egészen iskoláskorig a fiúk nemcsak sokkal szeretetéhesebbek, de egyben nyíltabbak is, mint a velük azonos korú lányok. Innentől fogva azonban egyre inkább meg akarnak felelni a klasszikus társadalmi szerepeknek, és szépen a föld alá bújnak a fenti tulajdonságok. De ettől még léteznek, és sok férfi éppen azért retteg őszintén kifejezni az érzelmeit, mert akkor szembesülnie kellene vele, milyen hihetetlenül vágyik erre. Adj neki időt, és fogd vissza magad a megfelelő helyzetekben, így például szex után – a pasiknak idő kell ahhoz, hogy visszatérjenek a hétköznapi kerékvágásba, arra a területre, amit biztonságosnak éreznek.
néha szexelni akarnak csak a szex kedvéért
Miután ilyen szépen összefoglaltuk a bensőséges érzelmek iránti rejtett vágyakat, muszáj leszögezni: néha ezekben az esetekben is egy kis „hanyattdöntős” szex az igazi. És a férfiak emellett persze azt is akarják, hogy partnerük is élvezze a nyers szexet, ne csak mindig romantikázásra áhítozzon velük. Mindez korántsem a nő birtoklásáról, hanem sokkal inkább lenyűgözéséről szól.
nem csak a péniszükből állnak
A férfiaknak is rengeteg erogén zónájuk van, és nem kizárólag arra vágynak, hogy partnernőjük egyből a lábuk közé vesse magát. Na jó, néha kizárólag arra vágynak, de nem mindig. És még ilyenkor is kifejezetten bosszantónak találják, ha a nő sehol máshol nem érinti meg őket, legyen szó akár a combokról, a nyakról, a hasról, az arcról és a többi, a férfiak esetében is igencsak izgalmi zónáról.
félnek, hogy perverznek tartják őket
A férfiak szívesen beszélnek a szexuális fantáziáikról, attól azonban kifejezetten rettegnek, hogy álmaik asszonya nem értékeli majd ezeket. Éppen ezért fontos, hogy te is szabadon beszélj a pasidnak arról, mire vágysz, mit találsz izgatónak vagy izgalmasnak, mi tetszik, és mi nem. Így ő is bátrabb lesz – arról nem is beszélve, hogy mennyire jó vágyfokozó ilyesmikről beszélgetni…
szeretik, ha a nő beszél az ágyban
A beszéd hihetetlenül be tudja indítani a pasikat. Nem kell feltétlenül trágárnak lenni ilyenkor, a túlzott fecsegés pedig komoly vágylohasztó, de ha hallják szex közben, ahogy beszélsz velük, azt fogják érezni, hogy teljes valódban ott vagy velük az ágyban, és élvezed is, amit csináltok. Egy-egy jól elhelyezett mondat pedig úgy be fogja indítani, ahogy a legkiműveltebb technikák sem biztos.
elvárják az őszinteséget
A szex sok feszültséget képes feloldani a kapcsolaton belül, sokszor azonban épp ezen a területen jelentkeznek a problémák. A férfiak egója és a szex nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással, és teljesen másképp működik ezen a téren, mint a nőké – ha azért nem akarsz szexelni, mert éppen haragszol valamiért, akkor mondd meg, a pasik ugyanis könnyen vonnak le ilyenkor téves következtetéseket. Ha pedig egyszer beindul a lavina, a dologból akár nagyon kellemetlen félreértések is származhatnak, amik aztán hólabda-szerűen görögnek előre, és végül tényleg kapcsolati válságba torkollhatnak. Ha bajod van a pasiddal, mondd meg neki, és ne várd el, hogy magától rájöjjön, mi a gond, amikor visszautasítod a közeledését. Eláruljuk: nem fog rájönni. Azt azonban könnyen hiheti, hogy nem szereted vagy nem vágysz rá, és ha sorozatban visszautasítod, egyre nehezebb lesz lebeszélni erről.
tényleg mindig akcióra készek, de nem azért, amiért gondolod
A férfiakat gyakran bélyegzik telhetetlennek az ágyban, de érdemes lenne ezt még egyszer átgondolnod, ha te is így látod. A pasik számára a szex egyfajta ünnep, és nagyon szeretnék, ha a nők is kicsit az „élj a mának” szellemiségnek megfelelően állnának a témához. Iszonyatosan gyorsan telik az idő, napról napra újabb kihívások és nehézségek nyomasztják az embert, a szex pedig az a tevékenység, amiben minden további nélkül fel tudnak oldódni, és semmi mással nem is foglalkoznak közben. Arról nem is beszélve, hogy így tudják kifejezni a legjobban, mennyire szeretik a partnerüket, hiszen a nőkkel ellentétben a pasik egyáltalán nem verbális lények, beszéd helyett alapvetően inkább tettekkel szeretik kifejezni magukat. Ha mindez nem elég, és még így sincs kedved a dologhoz, gondolj arra, hogy az orgazmus oxitocint szabadít fel a szervezetben, aminek hatására nemcsak közelebb érzitek majd magatokat egymáshoz, de bizonyítottan oldja a stresszt, csökkenti a vérnyomást, erősíti a gyógyulási folyamatokat a szervezetben, fájdalomcsillapító hatással bír – és még a kalóriákat is égeti.