Több száz kilótól szabadult meg egy brit férfi

Több száz kilótól szabadult meg egy brit férfi

Az 55 esztendős Paul Mason arról nevezetes, hogy egykor ő volt Nagy-Britannia legsúlyosabb embere. Évekkel ezelőtt 441 kilogrammot nyomott, de különféle speciális hasi műtétek és fogyókúra eredményeképpen 292 kilogrammot leadott a súlyából. Szenvedéseinek azonban nincsen vége, mert további műtétek várnak rá.

A középkorú férfi jelenleg egy amerikai vidéki kisvárosban, Atholban lakik. Amikor még 441 kilogramm volt a súlya, gyakorlatilag folyton ágyban feküdt. Szundikált, aztán evett, majd megint elbóbiskolt és újra evett, egyre csak tömte a hasát. Ez volt az egyetlen élvezete az életben, másban nem is talált örömöt. Már gyerekkorában is túlsúlyos volt, de felnőttként már akkora volt, hogy nem fért ki az ajtón. 2010-ben, amikor először szánta rá magát hasi bypass műtétre, a helyi tűzoltóságnak kellett kiemelni őt az ágyból, aztán kibontották a főfalat, hogy az utcán várakozó speciális járműre helyezzék. Végül a műtéteknek és az akaraterejének köszönhető, hogy szépen lefogyott. A gondok azonban nem értek ezzel véget, mert a fogyása után szabályosan lötyögött rajta a felesleges bőr, amely még a túlsúlyos korából megmaradt. A hasáról mintegy 25 kilónyi bőrt távolítottak el, aztán a karjáról és a csípőjéről is le kellett operálni még 6 kilónyit. A beavatkozást egy amerikai kórházban végezték el, miután Nagy-Britanniában nem akadt orvos, aki elvállalja az operációt. Dr. Capla, aki a bőr-eltávolítás sebész specialistája, a The New York Times-ban olvasott a brit férfi esetéről, és önként ajánlotta fel szolgálatait.  
A sikeres műtét eredményeképpen Paul Mason súlya 150 kilogrammra csökkent. Elkezdett saját maga járni, sőt, egy fitneszklubba is beiratkozott. Térdei azonban nem bírták a terhelést, ezért csak óvatosan szabad mozognia. Szerencséjére már nincs szüksége kerekesszékre és kitartóan jár-kel egy botra támaszkodva. Azt is tervezi, hogy megtanul autót vezetni, és hamarosan vásárol egy járművet. Anyagilag nem áll jól, de egy magát megnevezni nem akaró magánszemély segíti őt. Róla csak annyit lehet tudni, hogy édesanyja a túlsúlyából fakadó betegségek következtében halt meg évekkel ezelőtt. 
A Paul Masont kezelő orvosok azt mondták, hogy még sosem szembesültek ehhez hasonló szélsőséges esettel. Az elhízás szinte már járványként terjed, s maguk a betegek sem ismerik fel, milyen súlyos következményekkel jár a túlsúly. Nemcsak fizikai, hanem pszichés teherként is jelentkezik a betegség. Paul Mason azonban kitartóan küzdött a gyógyulása érdekében, és célként lebegett előtte, miért érdemes élnie.


(The New York Times)