Tönkretesz a boldogtalan házasság

2014.05.21. - Írta: DÁ

Tönkretesz a boldogtalan házasság

Aki kapcsolatban él, annak boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak a hétköznapjai – szól a megállapítás. Ez ideális esetben igaz is, ám a rossz kapcsolatok éppen ellenkező hatást váltanak ki: károsíthatják a lelki és fizikai egészséget. Az alábbiakban áttekintjük, miként.

Szív- és érrendszeri betegségek
Állandóan hadakoznak? Minden nap ordítozásba torkollik, sőt, néha fizikailag is bántalmazzák egymást? A rossz, stresszes viszonyok sérülékennyé teszik az embert, és összetörik a szívet – szó szerinti értelemben. Egy 2000-ben publikált amerikai tanulmány eredményei szerint a rendszeres házassági konfliktusokkal küszködő nők majdnem háromszor annyi esetben esnek át szívsebészeti beavatkozásokon, mint kiegyensúlyozott kapcsolatban élő társaik. Nagyjából ugyanennyiszer gyakoribb körükben a szívrohamok és a szívműködéssel összefüggő egyéb halálozási okok előfordulásának aránya is (a kutatók természetesen számításba vettek egyéb faktorokat is, mint a kor, a dohányzási szokások, a diabétesz, a vérnyomás vagy a koleszterinszint). Egy másik felmérés szerint a szívbetegek közül azoknak mutatkozik a legnagyobb esélyük a halálra, akiknek emellett még rossz a házasságuk is.

Leromló mentális egészség
Tanulmányok kimutatták: míg a biztos alapokra épülő, elkötelezett kapcsolatban élők jobban érzik magukat a mindennapokban, a rossz házasság ennek pont az ellenkezőjét váltja ki. Az állandó ellenségeskedés, veszekedés olyannyira károsítja mentális egészségünket, hogy még a magányosságuk miatt szenvedő egyedülállók is jobb lelkiállapotban vannak, mint az ingatag, feszült kapcsolatban élők. A kutatók hozzáteszik: a sok szakítás szintén rosszabb az egészségünkre nézve, mintha tartósan egyedül lennénk. Egy 2004-es amerikai vizsgálat szerint a kapcsolatok felbomlása mindkét nemet megterheli, de a nőket különösen.

Általános egészségkárosító hatások
A boldogtalan házasság nemcsak a hangulatunkat rontja le, de az egészségi állapotunkat is. Orvosilag bizonyított: a párkapcsolati nehézségek a nők esetében nagyjából ugyanannyira veszélyeztetik a fizikai állapotot, mint a dohányzás vagy a mozgásszegény életmód. Egy 2009-es felmérés szerint a folyamatos idegfeszültségben élő hölgyek hajlamosabbak a hízásra, a magas vérnyomásra és a stroke-ra, mint boldog társaik, és a „rossz koleszterin” szintjének megemelkedésére is nagyobb esélyük mutatkozik. A stressz következtében az immunrendszer is kevésbé kielégítően működik. A nők esetében a fenti tekintetekben szintén magasabbak a kockázatok, mint a férfiaknál.

Stresszt halmozunk stresszre
Ne higgyük, hogy párkapcsolati, házassági problémáinkat a négy fal között tarthatjuk: 2005-ben egy átfogó kísérlet egyértelműen azt állapította meg, hogy a rossz hangulatú otthonból a munkahelyre érkezők messze nem tudnak olyan színvonalon teljesíteni a hivatásukban, mint boldog társaik. Ennek oka a magasabb vérnyomásban és a stresszhormon kortizol megnövekedett szintjében keresendő: mint a vizsgálatok kimutatták, a házassági gondokkal küszködőknek napközben is magasabb volt a vérnyomásuk, reggeli kortizol-szintjüket pedig össze sem lehetett hasonlítani a harmonikus kapcsolatban élőkével. Mindez hosszabb távon a fent már részletezett problémákhoz vezet.

Lassabb gyógyulás
Az emlőrákot túlélő asszonyok esetében végzett vizsgálat bebizonyította: a rossz házasságban élő nők nemcsak általános szempontból voltak gyengébb állapotban, de lassabban is gyógyultak fel a kezeléseket követően, mint szeretetteljes légkörből érkezett társaik. Mindehhez az is hozzájárult, hogy sokkal kevésbé voltak képesek pontosan betartani az orvosi előírásokat például a táplálkozás terén.