Tisztelt Doktornő!
29 éves vagyok, első gyermekem 2010. szeptember 22-én született császármetszéssel. Sajnos beleestem a szülés utáni depresszióba, mai napig benne vagyok sajnos.
Eleinte Asentra nevű gyógyszerrel kezeltek, de mivel olyan mély depresszióba estem, hogy az anyaságot és a gyermekemet is szinte elutasítottam, válni akartam, stb..., ezért az orvosom a kezelést Zyprexa Velotab nevű gyógyszerrel egészítette ki.
Mióta ezt szedem, egy kicsit mintha "magamra találtam volna", kicsit talán jobb, nem érzek áthatolhatatlan falat köztem és a gyermekem közt. Ám most meg jönnek a rossz gondolatok, ami mind a babával kapcsolatos, pl.: bántalmazom, ha sétálunk, akkor folyton azon jár minden gondolatom, hogy véletlenül nehogy beletoljam az árokba, nehogy elhagyjam őt valahol, épségbe haza tudjam vinni, nehogy ártsak neki, stb... Ezek a gondolatok egész nap gyötörnek, nem hagynak nyugodni, nem is szívesen viszem le őt sétálni, mert olyankor a gondolatok még erősebbek. Az is nap mint nap gyötör, hogy a környezetem elvárja, hogy boldog, kiegyensúlyozott anyuka legyek, aki imádja a gyermekét, és ez az elvárás is nagyon feszültté tesz. Rosszabb óráimban végigfut az agyamon, hogy nem is akarom ezt a gyereket, és inkább örökbe kéne adnom, mert sosem fogom tudni normálisan, gyötrő gondolatok nélkül szeretni.
Sajnos a depresszió és a kínzó gondolatok miatt nem tudom átélni azt az igazi boldogságot, amiről sokan írnak az interneten, és amiről azt írják, hogy csak az az igazi anya, aki ezt érzi, aki csak szereti a babáját, az nem is anya. Emiatt meg szégyellem magam, hogy én nem érzek eufóriát. Viszont annyit már sikerült magamból kierőszakolnom, hogy el tudtam fogadni végre a gyermeket, de sajnos még mindig úgy tekintek rá, mint egy "feladatra", amit nap mint nap megkapok és a feladatot tökéletesen kell teljesítenem. Néha félek a babámtól. Félek, hogy bántom, hogy leejtem, félek, hogy nem tudok megfelelni a követelményeknek. Nagyon szégyellem ezeket a dolgokat, főleg a rossz gondolatok miatt vagyok elkeseredett.
Ha ezek megszűnnének végre, talán jobb lenne kicsit, de sajnos ezekkel kelek, ezekkel fekszem.
Kicsit már kezdem feladni, hogy valaha leszek normális nő, normális anya...
Kedves Doktornő, Ön szerint mikor fogok végre meggyógyulni? Ezek a rossz gondolatok meg fognak szűnni? Sokszor úgy érzem, hogy jobb lenne, ha nem is élnék, mert nem elég az, hogy rossz anya vagyok, de ennek tetejébe még folyton kínoznak a rossz gondolatok is...
Tisztelettel várom válaszát!
Üdvözlettel: Brigitta
Biztosan meg fognak szűnni ezek a gondolatok, viszont, ha továbbra is ilyen intenzíven jelen vannak és megkeserítik a napjait, akkor a kezelőorvosának ezt jelezze. Valószínűleg szorosabb pszichiátriai kontrollal, pszichoterápiás segítséggel és esetleg a terápia módosításával javítható az állapota.
Somogyi Andrea,
pszichiáter