Miközben alszunk, a garat átmérőjét különböző reflexek szabályozzák, ezek azonban az alvás bizonyos ciklusaiban gyengülnek, vagy akár teljes mértékben kiiktatódnak. Emiatt a beáramló levegő számára nyitva álló út leszűkül, vagyis önkéntelenül is gyorsabban és nagyobbakat lélegzünk. A szűkebb útvonalon, szaporábban beáramló levegő okozza a jól ismert horkoló hangot azáltal, hogy „megrezegteti” a garatíveket, a nyelvcsapot és a lágyszájpadlást. Bizonyos testi elváltozások (megnagyobbodott garat- és orrmandula, orrsövényferdülés, orrpolip, állkapcsok rendellenes állása stb.) csak még jobban fokozzák a horkolás intenzitását. Sokaknál mindez rendellenesen hosszú légzéskimaradásokkal jár együtt, ezt az alvási légzészavart nevezzük alvási apnoénak. A rendellenesség nagyban növeli a szívbetegségek, a stroke és a magas vérnyomás kockázatát.
A notórius horkolók – és környezetük – megszállottan keresik a megoldást a problémára, az egyik leggyakrabban elhangzó tanács pedig az szokott lenni, hogy ne háton, hanem az oldalukon fekve aludjanak. Így ugyanis a nyelvgyök nem szűkíti le a levegő útját, ezzel akadályozva a légzést. Sokaknál be is válik ez a módszer, másoknál azonban semmiféle pozitív eredményt nem sikerül elérni általa.
Alapvetően kétféle horkolót különböztethetünk meg: azokat, akik csak akkor horkolnak, ha a hátukon alszanak, és akiknél nem számít az alvás során felvett testhelyzet, oldalt és hason fekve is ugyanolyan zajosak. Alváskutatások szerint a két csoport aránya nagyjából ötven-ötven százalékos, nagyon kis többséggel azok oldalán, akik csak háton fekve horkolnak. Más vizsgálatok bebizonyították, hogy a horkolásban a testtömeg és a túlsúly is kulcsszerepet játszik, és ez is összefüggésben áll az ágyban felvett pozitúrával. A témában végzett eddigi legátfogóbb, még a ’90-es évek második felében elvégzett tudományos kutatás tanúsága szerint azok, akik csak a hátukon fekve horkolnak, tipikusan vékonyabb emberek, és inkább az elhízottakra jellemző, hogy testhelyzettől függetlenül „hangosan” alszanak. Ők egyébként felületesebben is alszanak, és emiatt napközben is jóval fáradtabbak, levertebbek, mint túlsúllyal nem rendelkező társaik.
A helyzet szerencsére javítható, a kutatások ugyanis azt is egyértelműen bebizonyították, hogy a fogyással párhuzamosan az alvási apnoé is enyhül. Vagyis a túlsúlyos horkolók – és környezetük – esetében a mélyebb, pihentetőbb alváshoz a fogyás jelenti a legbiztosabb utat.