Védekezzünk a kiszáradás ellen!

- Írta: DÁ

Védekezzünk a kiszáradás ellen!

Sorra dőlnek meg a melegrekordok, így nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy igyunk minél többet, mert kiszáradunk. Fordítsunk ilyenkor fokozott figyelmet kiskorú és idősebb rokonainkra!

Ha a kánikulában futunk, biciklizünk, vagy bármilyen intenzívebb testmozgást végzünk, már fél óra is elegendő ahhoz, hogy szervezetünk dehidratálódjon. Éppen ezért a forróságban mindig gondoskodjunk arról, hogy legyen nálunk folyadék. Amennyiben komolyabb mozgásra kényszerülünk a forróságban – bár ez egészségügyi szempontból egyáltalán nem javasolt –, lassabban is fogunk elfáradni, ha közben folyamatosan pótoljuk az izzadással elveszített folyadékmennyiséget.

Természetesen nem kell feltétlenül sportolnunk ahhoz, hogy a 35-40 fokos hőségben kiszáradjunk. Semmiképpen se várjuk meg azt, amikor már rosszul érezzük magunkat: folyamatosan igyunk, akkor is, ha nem érezzük magunkat szomjasnak. Inkább több ütemben vegyünk magunkhoz kisebb mennyiségeket, és akkor biztosan nem lesz baj. Lehetőleg ne igyunk szénsavas italokat, ez ugyanis fokozza a telítettség-érzést, és így óhatatlanul is kevesebbet folyadékot fogyasztunk majd. Kerüljük a cukros üdítőket, közöttük különösen a kólát, a koffeinnek ugyanis vízhajtó hatása van. Ugyanezért tartózkodjunk a túl sok kávétól is. Nagy hőségben az alkohol is sokkal előbb fejbeveri az embert, mint egyébként, és szintén vízhajtó. A legideálisabb megfejtés mindenképpen a natúr, szénsavmentes ásványvíz vagy a csapvíz. Ezt azonban ízesíthejtük frissen facsart citrom-, grapefruit- vagy narancslével. Szintén erősen javasolt a lédús gyümölcsök fogyasztása: a dinnye, a barack vagy a szilva egyaránt jó szolgálatot tehet a kánikulában.

A forróságban történő kiszáradás leginkább a hipertóniás dehidráció kategóriájába tartozik: ezekben az esetekben a vérben magasabb a nátriumionok koncentrációja a normálisnál. Fejfájással, fokozott szomjúságérzéssel, émelygő rosszulléttel, ájulással járó állapotról beszélünk, ami szélsőséges esetben akár tartós eszméletvesztéshez, sőt, kómához is vezethet. Ha ajkunk vagy a szánk kiszáradt, az egyértelműen arra utal, hogy keveset ittunk a melegben, és ugyanígy az is, ha vizeletünk a szokásosnál sötétebb színű. Ebben az esetben mindenképpen igyunk többet! Ügyeljünk arra, hogy legalább napi 2,5-3 liter folyadékot fogyasszunk el a hőségben, és ennek legalább fele lehetőleg ásványvíz legyen.

Fordítsunk különös figyelmet a kicsikre és az idősekre ezekben az időszakban, esetükben ugyanis sokkal gyakoribb a kiszáradás. A csecsemők szervezetének víztartalma magasabb a felnőttekénél, testtömegük 75-80 százalékát víz teszi ki, szemben a kifejlődött szervezetnél mért 55-60 százaléknál. Az öregek esetében ez az arány alacsonyabb. Emellett a gyerekek energiafelhasználása magasabb a felnőttekénél. A helyzetet súlyosbítja, hogy később érzik magukat szomjasnak a kelleténél, így akkor is itassuk őket, ha tiltakoznak ellene, vagy látszólag nincs semmi bajuk. Gyerekeknél a kiszáradás sokkal gyorsabban járhat sokkal súlyosabb következményekkel, mint szüleiknél.