Viszlát, influenza?

2014.02.10.

Viszlát, influenza?

Egy tanulmány szerint bizonyos influenzavírus-fertőzések után különleges immuntesteket termelhet a szervezet, amelyek képessé tehetik más influenzavírusok kivédésére is.

A nemrégiben a BBC honlapján közzétett tanulmány szerint, melyet kutatók a Journal of Experimental Medicine-ben publikáltak, a 2009-es mexikói sertésinfluenza-járvány után néhány, a betegségből felépült ember szervezetében különösen erős védelmi rendszer alakult ki az influenzavírus számos fajtájával szemben.
A tudósok vizsgálataikban nyolc beteg immunrendszerét tanulmányoztak, akik elkapták a sertésinfluenzát, azonban ez után antitestek meglepően összetett armadáját állították hadba. Ilyen antitestek szokványos influenzafertőzések után alig választódnak ki, azonban úgy tűnik, ez a vírus egyeseknél az immunválasz e különleges formáját váltotta ki.
Munkájuk során a kutatóknak nyolc antitestet sikerült izolálniuk, melyek képesek felvenni a harcot többek közt az 1918-as spanyolnátha-járványt okozó vírussal és a H1N-vírussal szemben is.
A szakemberek abban reménykednek, hogy felfedezésüket hasznosítva univerzális influenzavakcinát fejleszthetnek ki, ami képessé teheti a szervezetet arra, hogy a legtöbb influenzafertőzéssel felvegye a harcot.
A kutatók szerint az új vakcina felválthatná a mostanában használatos vakcinák összességét. Ez azonban csak a távoli jövő. Mint elmondták, hosszú évek kutatómunkája áll még előttük – mindazonáltal eredményeiket igen bíztatónak tartják…