„7 év után csoda történt”

- egy kitartó pár története

„7 év után csoda történt”

Judit mosolygós kismamaként ül párjával a váróban, kislányukat megmutatni érkeztek a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézetbe kezelőorvosukhoz, Dr. Vereczkey Attilához, akinek – saját kitartásuk mellett – gyermekük születését is köszönhetik. Azért vállalkoztak az interjúra, mert szeretnék megosztani történetüket azokkal a párokkal, akik még útjuk elején járnak, hiszen hosszú utat jártak be, mire kislányukat végre szülővé válhattak.

Hogyan kerültek kapcsolatba a klinikával?


Úgy kezdődött ez az egész, hogy egy neves hazai specialista ajánlotta számukra Dr. Vereczkey Attilát és csapatát. Ekkor már 7 éve jártunk intézetről-intézetre, számos szakemberrel konzultáltunk, rengeteg vizsgálaton túlestünk, de semmilyen okot nem találtak a háttérben, ami indokolta volna, hogy nem jön a baba. Mindössze egyetlen fiatal orvos említette egy ultrahangvizsgálat során, hogy „egy kis behúzódás” található a méhemben.


Történt bármilyen beavatkozás, hogy orvosolják a problémát?


Igen, megoperáltak, de azt mondták, hogy végül nem találtak semmit. Mivel nem sikerült tisztázni a meddőség okát, ezért egy inszemináción is túlestem, ekkor hiperstimuláció is fellépett. Végül ott is hagytuk azt az intézetet, és új megoldás után kutattunk, így kerültünk végül a specialista ajánlására a Versys Clinicsbe. Ami legjobban meglepett minket, az a hatalmas különbség a másik intézethez képest. A széleskörű szakmai felkészültség mellett itt mindenki kedves és segítőkész volt velünk, bíztattak minket, és végre alaposan kivizsgálták a problémánkat.


Mi az, amire fény derült a vizsgálatok során?


Kiderült, hogy olyan összetett nőgyógyászati problémám van, amely miatt több okból is esélytelen voltam arra, hogy egy egészséges kisbabának adjak életet. Nemcsak anatómiai eltérésekre derült fény, hanem arra is, hogy egy genetikai mutációt hordozok, vagyis homozigóta vagyok, amire folsavat és B-vitamint szedtem, emellett a hormoneredményeimen is javítani kellett endokrinológus segítségével. Mindezek mellett Dr. Vereczkey Attila a kivizsgálást követően endoszkópos műtétet javasolt, amely nemcsak endometriózist, hanem méhfejlődési rendellenességet is igazolt, ezeket sikerült egyetlen műtéti beavatkozás alkalmával orvosolni.


Mit tapasztalt a műtétet követően?


Az ébredést követően persze éreztem a fájdalmat, de erre azonnal kaptam fájdalomcsillapítót, és onnantól kezdve már nem is volt semmilyen panaszom. Már másnap teljesen jól éreztem magam, és szerencsére a műtét is nagyon jól sikerült, ahogy az a későbbiekben teljesen be is igazolódott.


Hogyan végződött a történetük a meddőségi klinikán?


4 hónappal a műtétet követően arra lettem figyelmes, hogy késik a menstruációm. Először azt hittem, hogy elszámoltam valamit, de azért persze csináltunk gyorsan a férjemmel egy meddőségi tesztet. Amikor pozitív lett el nem akartunk hinni a szemünknek, még két teszt kellett ahhoz, hogy el merjük hinni, hogy kisbabát várok. Teljesen természetes úton fogant meg a baba, és szerencsére minden a legnagyobb rendben ment a terhesség során is. Hihetetlenül hálásak vagyunk Dr. Vereczkey Attilának és csapatának, hogy velünk voltak a nehézségek során, és a terhesgondozás alatt is, ráadásul a kisbabánkat is ő segítette világra. Abban is biztos vagyunk, hogy akkor is visszatérünk hozzá, amikor már a következő kisbabákat várjuk.


Judit kezelőorvosa, Dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos szerint a meddőséget komplex szemléletben, azaz a szakmák közötti összefogásban érdemes kezelni. Judit esetében részleges méhsövény, valamint 3. stádiumú endometriózis volt kimutatható, amelyet súlyos kismedencei összenövések is súlyosbítottak. A szakember hangsúlyozza, hogy az ilyen jellegű problémákra a minimál-invazív sebészet jelenti a leghatékonyabb megoldást, mivel ez a korszerű technológia lehetővé teszi, hogy ne kelljen hosszabb metszéssel felnyitni a hasfalat, hanem apró lyukakon keresztül történjen a beavatkozás. Judit esetében a műtét során a méhet kettéosztó sövényt átmetszették, a kismedencei összenövéseket oldották, és az endometriózisos területet lézerrel elvaporizálták, vagyis elpárologtatták, így megszűntek azok a problémák, amelyek akadályozták a sikeres gyermekvállalást.


A Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet szakembere szerint Judit esete is igazolja az intézet stratégiájának sikerességét, mely szerint a meddő párok számára nem feltétlenül a lombikbébi program jelenti a megoldást, sokszor a kiváltó ok, például méhfejlődési rendellenesség műtéti megoldása segíthet az egészség helyreállításában. Dr. Vereczkey Attila szerint tehát a személyre szabott kezelést érdemes előnyben részesíteni, hiszen sok esetben a hormonális rendellenesség korrigálása, illetve a pszichológussal történő néhány alkalmas konzultáció is a kívánt gyermekáldáshoz vezethet.


Forrás: www.versysclinics.com

Bezár