A hosszú, egészséges élet titka

A hosszú, egészséges élet titka

Az öregedés úgy, mint a halál és az adó, egész egyszerűen elkerülhetetlen. Kevesen vannak, akik elfogadják az öregedés tényét, de lássuk be, ez a természet rendje. De van néhány kiváló tanácsunk a hosszú és egészséges életre vonatkozólag.

Manapság a tendencia azt mutatja, hogy az átlagéletkor növekedik, és egészségesebben próbálunk élni, mint korábban. Hiszen sokkal nagyobb a választék, ha csak a diétákra gondolunk, illetve sokkal több vitamint viszünk be a szervezetünkbe, mint mondjuk 20 vagy 30 évvel ezelőtt. Ennek megfelelően, ha tudjuk, hogy mire van szüksége a szervezetünknek az adott korban, egészségesebbnek és fiatalabbnak érezhetjük magunkat. Nézzük is, mik is lennének ezek, kezdjük a 30-as évekkel.

Termékenység

Többnyire azt vehetjük észre, hogy a nők biológia órája 35 év környékén kezd vészesen ketyegni, és ez ugyanúgy érvényes a férfiakra is. Próbáljunk meg egészségesen étkezni, felejtsük el a nagy bulikat és szokjunk le a dohányzásról!

Bőr

Ezekben az években kell sajnos tudatosítani magunkban első körben, hogy öregszünk. Megjelenhetnek a ráncok, az apró barna foltok, vagy kiújulhatnak a korábban elfeledettnek hitt bőrproblémák. Van abban valami, mely szerint, azok vagyunk, amit megeszünk. Azoknak az embereknek, akik sok vizet isznak és megfelelő mennyiségű friss gyümölcsöt fogyasztanak, kevesebb ráncuk van és feszesebb a bőrük. Bőrünk megfelelő ápolásához hozzátartozik a megfelelő hidratálás, kipróbálhatunk valamilyen jógát és megfelelő étkezést.

Máj

A májunk is megfelelő törődést igényel. Ha a 20-as éveinkben a kelleténél több alkoholt fogyasztottunk, és ezt folytatjuk a 30-as éveinkben, májunk fokozatosan károsodni kezd. Ez az a kor, amikor nagymértékben lassíthatjuk a máj károsodását. Érdemes rá odafigyelni!

Szexuális élet

A harmincas nőknek a szexuális étvágya hasonló, mint a fiúké 18-20 évesen. A rendszeres nemi élet jótékony hatással van egészségünkre, biztosítsuk hát.

Fogyás

Problémánk van a fogyással? Ez természetes, hiszen, az izmok gyengülnek, az anyagcserénk is elkezd lassulni. Tehát, ha megfelelő eredményt szeretnénk elérni, alapvetően két módja van, megfelelő diéta és rendszeres mozgás.

Haj

A harmincas években megjelenhetnek az első ősz hajszálak, ötvenes éveinkben pedig akár teljesen ősszé válhat, köszönhetően a hajfestékeknek. Meg kell továbbá jegyeznünk, hogy a hajunk elkezd vékonyodni, és szélsőséges esetben hullani kezd. Emiatt ne aggódjunk, vannak rá megfelelő kezelések. Ha mégis aggódunk emiatt, keressük fel a háziorvosunkat, csináljunk egy „vas”-tesztet, és kezeljük megfelelően hajunkat.

Nézzük, mit tehetünk a 40-es éveinkben az egészséges életünkért!

Szív

45 év felett a férfiaknál megemelkedik a szívinfarktus kockázata. A diéta nagyon fontos, felejtsük el a sót, a zsírokat és mozogjunk rendszeresen.

Vese

A vesénk ebben a korban kezd összeszűkülni, tehát igyunk megfelelő mennyiségű vizet, és vigyázzunk az alkoholmennyiségre, amit elfogyasztunk.

Emésztőrendszer

Negyvenes éveinkben az idegrendszerünk és az izmaink, amelyek irányítják az emésztőrendszerünket, kezdenek ellazulni és a korábban természetes dolgok, mint például a nyelés, nehézkessé válhatnak. Hajlamosak lehetünk puffadásra és az emésztési zavarok is előjöhetnek, mint problémák. Közhelynek tűnhet, de együnk lassabban, igyunk sokkal több vizet a kelleténél és használjunk minél több teljes kiőrlésű lisztet az étkezésekhez.

Szemek

A legtöbb ember a negyvenes éveiben rádöbben, hogy a közelebbi tárgyakat nehezebben veszi észre. Nincs ezzel semmi probléma, de keressük fel látszerészünket a biztonság kedvéért.

Csontok

Megfigyelték, hogy ebben a korban az ízületeink elkezdenek ropogni? A csontsűrűségünk lecsökken, ami a kornak és a hormonoknak köszönhető. Ez azt jelenti, hogy csontjaink gyengébbek lesznek, az ízületeink pedig merevebbek. Vigyünk be a szervezetünkbe megfelelő mennyiségű omega olajat az ízületeink, és kalciumot a csontjaink miatt. Valamint, csökkentsük a zsírmennyiséget és a kalória bevitelét. Mozgással is jó eredményeket érhetünk el, sétáljunk, jógázzunk vagy akár a piláteszt is kipróbálhatjuk, de úszhatunk is heti két-három alkalommal.


Végül, de nem utolsósorban, nézzük az 50-es éveket!

Szexuális élet

Bárhogy is, hiába a libidó és a hormoncsökkenésnek, mind a nőknél, mind a férfiaknál, a szexuális betegségek emelkedő tendenciát mutatnak ebben a korban. Ha akár Viagrát használunk, legyünk biztosak egészségünkben, mert könnyen rosszul sülhet el a dolog!

Csontok

Az ötvenes éveink végén egyre gyakrabban találkozhatunk a degeneratív ízületi gyulladással (OA), tegyünk ellene kalcium-gazdag étrenddel. Próbálkozhatunk súlycsökkentő gyakorlatokkal, de a futást hanyagoljuk…

Haj

Azoknak a férfiaknak, akik korábban is, genetikailag kopaszok voltak, nincs mitől félniük. A nőknél színvesztés lehet, érdesebbé, durvábbá válhat a haj minősége. Próbálkozzunk samponváltással, szinte minden hajtípusra meg lehet találni a megfelelőt.

Fogak

A fogaink, köszönhetően a nagyon jó minőségű fogkrémeknek is, sokkal erősebbek, mint 10-20 éve. De a mai napig elég nagy probléma fogaink egészséges karbantartása. Érdemes rendszeresen eljárni fogorvosunkhoz, és ápolni fogainkat.

Szemek

Szemeink egyre szárazabbá válhatnak, és érzékenyebbek lesznek. Egyre gyakrabban ajánlott a szemüveg viselése, akár olvasáshoz vagy éppen vezetéshez. Érzékenyebb lehet a fényre, színekre, élességre. Itt is igaz az alapigazság, mely szerint a répa jótékony hatással van szemünkre. A répa megfelelő mennyiségű vitamint, ásványi anyagot tartalmaz, tehát az étrendünkből semmiféleképpen se hagyjuk ki.

Bőr

Ötvenes éveinkben bőrünk megereszkedhet, különösen súlyingadozás esetén. Ez ellen nem tudunk olyan sokat tenni, de a diétát, mozgást ne hanyagoljuk. A különböző hidratáló krémek is pozitív hatással lehetnek bőrünkre.

Agy

Emlékezetünk rosszabbá válhat, reakcióidőnk drasztikusan csökkenhet, mint korábban. Keresztrejtvényekkel, olvasással karban tudjuk tartani agyunk működését, valamint, a különböző táncfajtákkal is az emlékezőképességünket és koordinációs készségünket is megfelelő szinten tudjuk tartani.

Hólyagok

Mind a férfiak, mind a nők számára a hólyagok okozhatnak problémákat, ami gyengeséghez, valamint inkontinenciához vezethet. Férfiaknál a prosztata megnagyobbodása, nőknél a hormonváltozás okozhat problémákat. Érdemes a férfiaknak a prosztatát vizsgáltatni ebben a korban a prosztatarák elkerülése végett.

Szív

80%-a a szívproblémáknak a nőknél az 50 években alakul ki a legnagyobb mértékben. Mindenféleképpen járjunk megfelelő kontrollra, rendszeresen.
 


Szakértőink

dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész



Bezár