A Vírus

Címkék: AIDS HIV vírus
A Vírus

Emberek, akik szándékosan lettek HIV fertőzöttek.

Régen volt az, amikor minden média a HIV-ről és az AIDS-ről jelentett és kiemelkedő számú áldozatot követelt ez a vírus. Időközben az AIDS aktivisták arra panaszkodnak, hogy a fiatalabb generációk nem fektetnek nagy hangsúlyt a védett együttlétre. Önkéntes segítők a Life-Ballnál, a legnagyobb ilyen témájú rendezvényen Bécsben, azt mondják, hogy különösen az utóbbi években az ingyenesen osztott óvszereket nem viszik el az emberek. Nem utolsó sorban a nézet miatt, hogy a HIV ma már nem halálos ítélet, hanem normális életet lehet vele élni, ha nem tekintjük a szükséges gyógyszerek mellékhatásait. Ha manapság hall valamit erről a vírusról, az általában az afrikai országok növekvő fertőzésével kapcsolatos, vagy ha valaki szándékosan fertőzött meg egy másik embert a vírussal.

De vannak emberek, akik számára az AIDS még mindig téma, akik szándékosan szeretnének megfertőződni. A jelenség neve „pozze” vagy „barebacking”. A „pozzen” szó a „pozitív” szóból ered és azt jelenti, hogy valakit fertőzés útján HIV pozitívvá tenni. A „barebacking” pedig az „óvszer nélküli lovaglást” jelenti, ennek nem a pozitívvá válás a célja, hanem a lehetőségének megadása.

Az internetem már számos olyan honlap található, ahol férfiak és nők olyan partnert keresnek, akik HIV-vel fertőzöttek. Amerikában már léteznek olyan „pozz partik” ahol „pozzolókkal” lehet találkozni. A vírust ők nem betegségnek tekintik, hanem ajándéknak, a fertőzöttek az „ajándékozók”.

A motiváció e mögött főleg a férfiaknál a kockázat keresése a szexben. A szex és a halál kapcsolata már régóta gyökerezik az emberek fejében. Sokan pedig szerelemből fertőzik meg egymást, ha az egyik partner HIV pozitív, nem szeretnének félelemben élni. Így inkább választják azt a megoldást, hogy mindketten fertőzötté váljanak, hiszen másodszor már nem lehet megfertőződni. A szakértők ezzel nem értenek egyet, mert a vírusnak különböző törzsei vannak és egy második fertőzés ellenállóvá tehet a gyógyszerek ellen, ami gyengíti az immunrendszert és korai halálhoz vezet.

Természetesen számos statisztika létezik „pozzolók” létszámáról, de az adatok folyamatosan jelennek meg, így ezek pontatlanok. Sok csaló is akad, emberek, akik azt állítják hogy „pozzolók” de az utolsó pillanatban visszalépnek. Ennek ellenére a jelenség létezik, és nemcsak pszichológiai szempontból kell vizsgálni, a jog mindinkább előtérbe kerül.
 

Bezár